Aprilis 5-en Csameból Pisangba vezető utunk zöldellő fenyveseken át vezetett, néhányszor a szokásos függőhidakon keresztezve a Marsyangdí folyót. A látványt immár még határozottabban a merészebbnél merészebb hegyóriások dominálták - mind közül egy elképesztően hatalmas, enyhe meredekségű sima sziklafal volt a legérdekesebb, mely a csúcs közelében már jócskán havas volt. Később megtudtuk, hogy a környékbeliek szentként tisztelt hegye, nem is engedik senkinek, hogy rátegye a lábát.
Délután kiadós, szűnni nem akaró eső kerekedett, mikor a pihenőhelyünkül szolgáló teaház elhagyására készülődtünk. Vártunk, vártunk, hátha eláll, végül egy órával szürkület előtt nekivágtunk - szerencsére a csapadék halmazállapota hamarosan hóba csapott át. Pisangba érkezve jólesett a teaház ebédlőjének dobkályhájánál melegedni, s elkölteni a nagycsütörtöki vacsorát.
Másnap a csapat kettévált, a többség a laposabb és rövidebb alsó útvonalon közelítette meg Manangot, a térség központját. Mi hatan, a nagyobb szintemelkedést és távolságot, ám még több szépséget és érdekességet tartogató felső úton mentünk.
A Felső-Pisang-i kolostoregyüttes csodálatra késztetett minket, s ez a nap folyamán csak fokozódott. Tibeti kultúrájú, etnikumú területre léptünk ugyanis: a meredek hegyoldalban egymáshoz épült,lapos agyag tetejú, szövevényes szerkezetű házak ősi és spirituális hangulatot árasztottak a sok imazászlóval, imamalommal, sztúpával, gompával, no és persze a kétségtelenül autentikus helyi lakosokkal egyetemben.
Ghyaru és Ngawal falvak között még egy várromra is bukkantunk, mely a környező fenyvesekkel, csipkés sziklaalakzatokkal akár a Felvidéken is lehetne. Egyébként az út további részén is az volt az érzésünk, mintha valahol otthon lennénk. Ngawalban egy vendéglátással foglalkozó családnál költöttük el finom ebédünket, miközben a 84 éves nagymama a terasz kövezetén szunyókált a kellemes napsütésben.
9-10 órás utunk végén érkeztünk meg Manangba (3540 m tszf.), mely sokkal zordabb, kopárabb, mint arra számítottam, s már igencsak hideg és szeles is volt az idő. Késő tavasszal - mikor kizöldül a határ - bizonyára sokkal hívogatóbb.
Ma akklimatizációs túraként egy 4000 m magasan, egy sziklafal tövében megbúvó gompát kerestünk fel, melynek 96 éves szerzetes-remetéje - egy szerényebb adomány elhelyezését követően - sorra megáldotta csapatunk elébe járuló tagjait, s egy-egy áldásfonatot akasztott mindőnk nyakába.
A spirituális elmélyülés mellet azért mosásra, mosakodásra, vásárlásra is jutott idő.
Holnap továbbállunk a 4000 m-en fekvő Yak Kharkába (jak esztena), majd másnap Thorung Phedibe (4400m). Innen már 5 trekker megkísérli az átkelést Thorung-hágón (5400 m), míg mi a hágóba való - akklimatizációs célú - fölkapaszkodás után visszaereszkedünk a 4900 m-en lévő "Base campbe", hogy másnap a Thorung-csúcs (6144 m) felé vegyük az irányt.
Mécs László
Manangból Nagyszombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése