2012. szeptember 25., kedd

Szezonzáró vezetett túra a Grossglocknerre (3798 m)

 
Az impozáns nagy harang - balról emelkedik a Stüdlgrat

Nyugati szomszédunk legmagasabb csúcsa szabályos, merész formájával már messziről hívogatóan ragadja meg tekintetünket. A tetejére vezető út a festőien szép, zöldellő völgyből indul, majd a kopár kövek, később pedig a fehér jégár világán át visz fel a sziklás csúcsrégióba, ahol már nemcsak állóképességünkre, hanem ügyességünkre is szükség van. A Glockner már vérbeli magashegy, mégis valamiképp' emberléptékű, kedvező elegye az elemek nehéz és fenséges voltának. A csúcstámadás 2800 méteres magasságból történik, így a ritka levegő nem szokott különösebben gondot okozni a mászóknak. A túra főként gyaloglós, a csúcs környéke azért némi sziklamászással is megajándékoz bennünket (szerencsére). A túra időpontja: október 6-7. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com .

 A Kleinglockner a főcsúcsról nézve (fotók: Szalay-Berzeviczy Attila)


A Grossglockner csúcsára számos szép út vezet, talán az egyik legszebb a Stüdlgrat.
A 600 méteres szintkülönbségű, kitett gerincen való feljutás folyamatos sziklamászást jelent a III-IV-es fokozatban. A kőzet többnyire kiváló minőségű, a látvány pazar, a mozgás felemelő.
Egészen más érzés ezen az úton felérni a csúcsra. A túra időpontja: október 7-8. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com .

A pompás és kitett Stüdl-gerinc (fotó: dr. Silbermann)

2012. szeptember 24., hétfő

Lavinabaleset a Manaszlun

A jelentések szerint vasárnap hatalmas lavina temette maga alá a 8156 m magas Manaszlu (Himalája, Nepál) normálútjának 3-as táborát (6200 m). Mintegy 30 hegymászó került a hótömeg alá. Himalájai viszonyok között szokatlanul jól szervezett mentés keretében - 3 helikopteres cég közreműködésével - 10 berepüléssel 18 személyt mentettek le a hegyoldalból. Sajnos ennek ellenére 11-en (közülük 7 francia) vesztették életüket (a különböző források eltérő számokat közölnek) a balesetben.

 A lavinamező

A Manaszlu időjárása - az Annapurnához hasonlóan - igen csapadékos, emiatt a hegyoldalakon óriási hótömegek alakulnak ki újra meg újra, mely gyakori lavinaképződéshez vezet. 1972-ben 15 hegymászó életét követelte egy lavinabaleset.

A helikopteres mentésre várva 



Forrás: explorersweb



2012. szeptember 20., csütörtök

Mont Blanc - Húsz év múlva

A Monte Rosa-csoportban szerzett téli élmények után rögvest a Monte Bianco felé vettük az irányt - bízva a kedvező időjárás-előrejelzésben. Attilát és Gyurit kitettük Milánóban a reptéren, majd Les Houches-ba kocsikáztunk Péterrel, ahol már vártak ránk új mászótársaink: a Kínából nemrég hazatért István, illetve a Monterosahüttéből Balázs és Tamás (ők át szándékoztak kelni hozzánk a Gnifetti-házba, ám e tervüket az időjárás és a hóviszonyok meghiúsították). Gyors felvonózás, és fogaskerekűzés a Mont Lachat nyergéig (2077 m), majd jöhetett az 1100 m szintkülönbség legyűrése gyalogosan a menedékházig. Az időjárás kellemesnek bizonyult, s a szokásos találkozás sem maradt el a szelíd kőszáli kecskékkel.


Ő le, mi föl...

A Tete Rousse-ból megcsodáltuk a naplementét, majd elvackolódtunk az étteremben (már hetekkel korábban sem lehetett szállást foglalni), ki az asztalon, ki alatta...


 Ő le, mi föl (az asztalra)...

Éjjel 1 órakor már reggelihez készülődött az első turnus, így a felszabaduló ágyakban némi nyugalomra lelhettünk. Én az Annapurna nevű hálóterembe kvártélyoztam be magam Tamással (e házban a szobák 8000 m-es hegyekről vannak elnevezve), megszakítva a több éves hagyományt: 2010-ben a Cso Oju-szobába utalt a házgondnok, 2011-ben pedig az Annapurnába, mindkét esetben utána a névadó hegyre irányuló expedíción vettem részt.

Másnap még árnyékban kereszteztük a hírhedt Grand Couloir-t, mely megnyugtatóan csendesnek mutatkozott. Lefelé menetben sajnos már aktivizálódott, szórta a köveket, mint az egri várvédők, és szemtanúi is voltunk egy helikopteres mentésnek (egyébként a tavalyihoz hasonlóan - a rendkívüli melegnek köszönhetően - idén augusztus 20. táján is óriási omlások okoztak halálos baleseteket a sziklafolyosóban).

Háborús övezet - ezúttal még tűzszünetben

Izgatottan vártam, hogy megérkezzünk a 600 m-es sziklafal tetejére, ugyanis már az új Gouter-menedékházba foglaltam szállást, mely egy ultramodern holdbázis földi mása, de sajnos még nem nyitott meg (egyesek gépészeti és statikai! problémákat emlegettek).


Földi holdbázis

Negyed 5-kor szokatlanul enyhe időben és erős holdfénynél vágtunk neki az utolsó 1000 m szintemelkedésnek.
Fototaxis

Általában a  Dôme du Goûter nyergében igen hideggé válnak a körülmények, ezúttal ez is elmaradt, s a szokásoshoz képest két réteggel kevesebb ruhában folytattam a csúcsig.

Hajnali részegség

Csapatunk töretlenül haladt fölfelé, Péteren, Balázson és Tamáson látszottak az előakklimatizáció jótékony hatásai, István pedig - titkos tartalékokat mozgósítva - fölvette a kesztyűt a fiatalokkal... Alig 4 óra kellet hozzá, hogy a csúcson állhassunk. Az időjárás pedig kivételesen kegyes volt hozzánk.

 Móricz Péter, Mécs László, Antal István a Mont Blanc csúcsán

 Hegedűs Tamás és Tüdős Balázs

Tamás sajátos stílusában előhozakodott Vajda János klasszikusával, emlékezetembe idézve, hogy éppen 20 éve érettségiztünk mindketten a pesti piaristáknál - akkoriban nem gondoltuk, hogy ez lesz húsz év múlva. Aztán az is eszembe jutott, hogy Straub József vezetésével éppen 20 évvel ezelőtt jártam első ízben a Mont Blanc-on, s persze, fogalmam se lehetett, hogy mi lesz majd velem...

 

Húsz év múlva


Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...






















A fényképeket Hegedűs Tamás készítette, kivéve a legalsót, melyet Andrea Perino.

2012. szeptember 18., kedd

Monte Rosa - gyerünk a hóba!

Szeptember 1-én az ősz - tudván, mi a dolga - erős lehűléssel és jelentős mennyiségű csapadékkal érkezett. Mi pedig akkor indultunk útnak, hogy - jó előre eltervezett túránkon - a Rózsa-hegycsoport barátságos 4000-eseiből szemezgessünk kedvünkre. De, hát: "Ember tervez, Isten végez." Már a rifugio megközelítése is valódi téli kalandnak bizonyult, térdig - néhol combig - érő szűz hó taposásával, fagyos időjárással. A menedékházban családias hangulat fogadott, a személyzet és a vendégek száma közötti különbség nem tűnt szignifikánsnak - ebből mindig helytálló következtetést lehet levonni az aktuális viszonyokról s az elkövetkezendő 1-2 nap időjárásáról.
Amikor a ház feletti hasadékos, erősen behavazott gleccsert fürkésztem, láttam, hogy nem vezet rajta nyom, s tudtam, hogy sok hasadékot elfedett az új hó. Eszembe ötlött az is, hogy Balázs barátom egy zord január 1-jei napon éppen ehelyütt szenvedett gerincsérülést egy hasadékba zuhanás eredményeképpen. Nem árt, tehát, az óvatosság. Másnap reggel senkinek nem akaródzik elsőnek elindulni a jégáron, úgyhogy miénk az útvonalválasztás és a hótaposás feladata. Nyári körülmények között nem mindig szoktunk kötelet használni ezen a szakaszon, de ezúttal bölcsebbnek tűnt a kötélbe kötözködés.

Péter hamarosan ki is próbálta, működik-e a rendszer a hasadékba esés vonatkozásában.



Nem sokkal utánunk jó páran elindultak: 6-7 ember a Gnifetti- és vagy 20 mászó a Mantova-menedékházból. Az időjárás nem volt optimális: a szél időnként viharossá fokozódott, enyhén havazott, a látótávolság pedig olykor csak pár méterre csökkent. Rajtunk kívül mindenki visszafordult, s én is folyamatosan mérlegeltem ennek gondolatát, hiszen valós veszélynek tűnt, hogy a szél befújja nyomainkat, s bajossá válhat visszatalálni a házba. Aztán már annyira közel jutottunk a csúcshoz, hogy a dühöngő hófúvás, a minimális látótávolság, s a csapat fáradása sem akadályozhatta meg, hogy elérjük azt a 4215 m magas pontot, melyet egykoron Piramide Vincent névre kereszteletek el.

Móricz Péter, Jaksity György, Mécs László és a fotós, Szalay-Berzeviczy Attila a Piramide Vincent (4215 m) csúcsán

Péter újfent tanúbizonyságot tett kíváncsi természetéről - vajon működik-e a kötélbiztosítás - azzal, hogy a csúcsöröm közepette egyszer csak gyors távozásba fogott a leszakadó hópárkánnyal.
Talán még valami szolidabb szitokféle is kiszűrődött a fogaim között miközben hanyatt vetetem magam az ellenkező irányban, s megvetettem a lábam a hóban. Némi derültségre adott okot, hogy ezt Attila észre sem vette, s vagy egy perccel később - miközben hozzá is eljutott a hír, hogy a csúcson állunk - megpróbálta megismételni a mutatványt, de erre ő már nem kapott lehetőséget.

Másnap valamivel jobb időben felkapaszkodtunk a Balmenhorn (4167 m) kicsiny csúcsára, ahol a hatalmas Krisztus vigyázta lépteinket.


A közeli Corno Nero (4322 m) csúcsát is megközelítettük, de a mostoha időjárás közepette (s volt némi deszkalavina-veszély is) aztán nem erőltettük tovább.
Rosa zord, ám így is szépséges, mindazonáltal izgalmasabb arcát mutatta nekünk,  a férfiúi erények csillogtatására nagyobb teret adva valamennyiünknek.


A fényképeket Szalay-Berzeviczy Attila készítette.