2018. április 10., kedd

Az Alacsony-Tátra főgerincén



Nagyhétfőn egy régóta dédelgetett tervemet sikerült valóra váltani: végigsíelni az Alacsony-Tátra főgerincén Dóval és az Ördöglakodalma-hágó (Donovaly - Certovica) között. Naphosszat vándorolni a felhőtengerből kiemelkedő fehér hegyháton, dacolva a széllel, a rossz látási viszonyokkal, a monotóniával, le-fölszőrmézni, hol porhavon, hol glattjégen, hol széles hegyháton, hol kitett, keskeny gerincen vagy meredek oldalban síelni - ez mindig is nagyon vonzott. A fő kérdés - az aktuális időjáráson és a hóviszonyokon kívül - az volt, vajon milyen lehet kb. 50 kilométert több mint 3000 m össz-szintemelkedéssel sítalpakon teljesíteni. Illetve meg kellett oldani a logisztikai nehézségeket.
A hóviszonyok, a lavinaveszély és az időjárás alakulásának nyomon követése természetes a magamfajta embernek, mely alapja a biztonságos, sikeres és - lehetőleg - élvezetes hegyi aktivitásnak. Az Alacsony-Tátra főgerincén azonban ritkán kellemesek a viszonyok, általában fagyos a hőmérséklet, metsző szél fúj, a felszín erősen ki van jegesedve, a látótávolság pedig közelít a nullához, nehéz tehát igazán megfelelő időpontban nekivágni. Újhelyi Balázst nem volt nehéz megnyerni a részvételre, amihez hirtelen Szepessy Áron is csatlakozott, Komporday Zoli barátom pedig vállalta, hogy reggel kitesz minket Donovalyban, este pedig összeszed minket az Ördöglakodalma-hágóban. Az időjárás-előrejelzés az előző napon egyes meteorológiai oldalak alapján még adott okot a bizakodásra, reggelre azonban azokon is romlott a prognózis. Ennek megfelelően komor fellegek burkolták be a gerincet, indulásunkkor pedig még havazni is kezdett. Rajtam előző este valamiféle vírusfertőzés jelei mutatkoztak meglehetősen markánsan, így reggelig hezitáltam az indulásomat illetőleg. Dóvalban szembesülve a kellemetlennek ígérkező idővel, végképpen elhibázottnak éreztem, hogy nem maradtam otthon.
Hála az Égnek, aztán mégis másképpen alakultak a dolgok. A havazás megszűnt, a szél csak olykor fújdogált, ha a nap nem is sütött, és felhős volt az ég, a látási viszonyok végig jók voltak, a hőmérséklet pedig a kellemes -2 és -8 fok között váltakozott. A hóviszonyok is jók voltak alapvetően: az 1-2 cm-nyi friss hó a haladást nem gátolta, sőt, segítette a szőrme tapadását. A gerinc magasan fekvő részein azért volt bőven jeges szakasz. Örömmel tapasztaltam, hogy az állapotom kielégítő, nem éreztem magam betegnek. Többször megtapasztaltam már hegymászás, illetve teljesítménytúrázás, futás kapcsán, hogy az ember szervezete ilyenkor akár a kialvatlanságot, másnaposságot vagy bujkáló betegséget is jól kezeli. Az első 1-2 óra után az ember kilábal a rossz állapotból. A túra igazán szép volt, és nem volt nagyon megterhelő. A fiúknak - mivel túl monotonnak érezték a túrát - kellett egy kis noszogatás, kofola, bébipapi, miegymás, hogy végigcsináljuk, de aztán mindenki nagyon élvezete a végét. Éppen sötétedés előtt értünk be, még a fejlámpát sem kellett elővenni. Balázs mérése szerint a táv 47 km, az össz-szintemelkedés 3100 m volt. A menetidő kb. bruttó 10 óra lett.



Ez a lavina kis kiterjedése ellenére "betontömbjeivel" könnyedén szétlapíthatott volna bennünket

Balázs a borzsonytigrisei.gportal.hu oldalon szokásos stílusában örökítette meg az eseményt:

"Mikor Laci ezt felvetette, pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, sőt még Áront is simán betaláltuk vele, így 3-asban töltöttünk egy szép hosszú hétfői napot.

Ez a túra nem a sítúrázók álma -én is egy gyökérségnek tartottam- és így utána már teljes bizonyossággal kimondhatom, hogy hát az is. De tulajdonképpen sok ilyesmit csinálunk, ami egy igazi nagy szívás jórészt, aztán a végére akkorát szívunk, hogy nagyon sokáig emlékezünk rá. Hát ez is egy ilyen túra volt.
A legnehezebb ebben a dologban, hogy a túra végén -nem nagyon fitt állapotban- vissza kell jutni a kocsiért. Ettől szerencsére (vagy nem?) megkíméltük magunkat, mert egy ilyen visszajutás, még csómó emlékezetes kellemetlenséget okozhat, és hosszabban lehet mesélni, hogy hát mekkorát szoptunk. De Zoli kirakott minket a startba, és várt minket a célban. Bízott Laci (Mécs) eltökéltségében. Én nem voltam nagyon eltökélt, és arra gondoltam, hogy majd Magurka, Durkova, vagy valamelyik-bármelyik leágazónál ráveszem őket, hogy sízzünk már bele ebbe-abba a szép katlanba. Hát nem sikerült. Az út legelejétől nem túl kemény firnen mentünk, nem volt kellemetlen, mert volt valamicske havazás az éjjel, és ez a 2-3cm hó frankón berakódott a firn egyenetlenségeibe, így viszonylag puhán mentek a lécek. Persze akadt kemény öreg firn is, ahonnan levitte a szél a havat, és kihívás volt a lesízése, a fókás lesízése ördöngősség, a nyitott bakis-fókás lesízése meg fájdalmasság. Persze ahogy majd meséljük ezt a dolgot, kikopik a glattjeges rész, és végig fain hó volt, és perfekt idő. Amúgy az idő tényleg jó volt, felhős volt, de látás szinte végig volt, és alig fújt a szél. -1 és -10 között lehetett a fokok száma valahol. Mikor elfogyott nagyon a cukor, akkor azért rohadtul le voltunk fagyva. A durkováig egész jó a túra, hullámzik a gerinc, meg kanyarog, van dinamikája a dolognak, és még nekünk is volt. Jó sok rövid fókás lecsúszás van benne, amit itt aztán lehet gyakorolni. És versenyeken kell is az ilyen rutin, mert gyakori az ilyesmi. A túra végére érezhetően magabiztosabban síztünk nyitottbaki-fókával kombóban.
De a Chabenecre vezető gerinc az kb. olyan meredek, mint a Nyírség, simán lehetne kukoricát termelni rajta... persze ha nem lenne oly rövid a nyár.....és ott szellő is van néha. Hiába mentem 145 körüli pulzusban, nem akart eljönni a teteje. Laci meg is kérdezte, hogy van-e valami gondom, de ilyenkor persze kussol a problámáiról az ember, úgyis csak önmagamon tudok segíteni. És onnan a Gyömbérig annyira szar oldalgós-lapos izén kell menni, hogy széjjelvágja a billenő bakancs a bokádat, és soha nem bírsz odaérni a síliftekhez, annyira messze van. No de ekkorra már tökéletesen el voltam fogyva, nyomtam magam legelől, próbáltam tempót menni(nem ment) és mégis lemaradtak Áronék (Szepessy). Persze tudtam, hogy ők is elfogytak, és ezért el is fagytak, de inkább a kamena chata-ban gondoltam várni rájuk. Még a deresen szilárdan kijelentettem, hogy ez egy állatság, és én el nem megyek csertóig, inkább itt megyek még 3 kört.
A lift már állt, benne voltunk a délutánban erősen. Pár síző még lefelé tartott, csönd volt és nyugalom a hegyen. Belenéztem a kuloárba, de kemény firn volt benne, nem hivogatott. Kofolával öblítettem egy pár virslit, beragasztottam a bokámat, és gond nélkül elindultunk Gyömbérre. Egy ilyen hosszú intenzív nap a síbakiban nem annyira finom a lábnak, mert 4-5óra alatt úgy felpuhul, mintha vízben áztattad volna, és akkor már kikezdi a legfinomabb zokni is itt-ott-amott. Azon gondolkoztam, hogy miért jut egész nap eszembe a Belgának ez a száma, ebből is amikor a bírókra skandálják, hogy "három hülye, három hülye...." . Nem tudtuk megfejteni a rejtélyt. Stefanika mellet úgy téptünk el, mintha ott sem lett volna. Pedig Zoli mondta bennt nekik, hogy majd jön 3.... (nem tudom mit mondott). És egyébként a Gyömbér-csertó egy klassz szakasza is a túrának, ezt ajánlom. Gyömbérig kényelmesen együtt mozogtunk, de innen jött ki a versenyek során szerzett rutinom. Van pár lapos lefele, ami fóka nélkül a kafa, és pár rövid meredek felfelé. Egyrészt, hogy hosszú lefeléket tudjál sízni pihenő nélkül, arra edzeni kell combra, illetve itt jött ki a fel-le fókázások idődifferenciája. A teljes túrára vetítve ez a 2 dolog 30-40p időtöbbletet okozott. Persze a teljesítés eufóriájába és a lesízések örömébe ez elenyészett. 47km, 3100m szint"




2018. április 6., péntek

Túrasízés hazai lankákon

"Házi hegyem": az 527 m-es János-hegy az Erzsébet-kilátóval

A tavalyi tél hidegével, az idei pedig hómennyiségével kényeztetett minket. Rengeteget tudtunk túrasízni a Magas- és az Alacsony-Tátrában, de idehaza is: a Börzsönyben sokszor voltak jó hóviszonyok a Cseresznyefa-parkoló - Nagy-hideg-hegy - Csóványos viszonylatban. Pilisszentkereszt és Dobogókő között is jól lehetett léccel közlekedni, a dobogókői sípályán is élvezetes volt a lesiklás. Kóczossal még a Budai-hegységet is besíeltük, jártunk a Nagy-Kopaszon és a János-hegyen. A hómennyiség tetőzésekor még a libegő nyomvonalának meredek, sziklás lejtőjén is kellemesen föl tudtam menni. A csúcsról pedig több mint 300 m szintvesztéssel majdnem hazáig tudtam csúszni, ami igazán kivételes helyzet (a derék holapátoló polgártársak azért igyekeztek megnehezíteni a hazacsúszást).

Jó hóviszonyok a János-hegyre menet


Útban a Nagy-Kopaszra
A Budai-hegység legmagasabb csúcsa, a Nagy-Kopasz (559 m)


Fotó: Kóczián Tibor