Mécs László - Hegymászó

Alaptáborunk alacsony fekvése (4200 m), valamint az Annapurna-körön szerzett akklimatizációnk - mely során 5600 m-ig emelkedtünk - lehetővé tette, hogy ne kelljen sokat időznünk, és elindulhassunk a felső táborok felé. Közben változatos történésekről értesültünk odafentről: az alacsonyabban fekvő 3-as tábor (6400 m) néhány sátrát szolídabban érintette egy lavina uszálya, az ott szendergők kiugráltak sátraikból, s a kedvezőbb fekvésűekben folytatták éji tevékenységüket.
Egyébként már előző nap többeknek szerencséje volt a fő mumus kuloárnál: az aktuális lavina a fejük fölött zúgott el. Köszönhetően a kissé áthajló jégfalnak, melynek tövében álltak, az ijedtségen kívül nem történt bajuk.
Közben 6 serpa mászó társaságában 2 kínai, 2 indiai és egy amerikai oxigénpalackkal véghezvitte a hegy idei első megmászását. A beszámoló szerint 40-50 km/órás szélben 12 órás menettel érték el a legfelső pontot. Egy kis adalék, hogy a lejövet során az egyik indiai 5500 m-ig oxigénpalackon volt. Sokan nem tartották megfelelőnek ezt az ún. időjárási ablakot (oxigénpalack nélkül csak kisebb szélben lehet a fagyásveszély kockázatát minimalizálni), illetve az említett lavinaaffér miatt visszatértek az alaptáborba.

Mi ezektől a felfokozott érzelmektől igyekeztünk távol tartani magunkat, de azért ebből is, abból is átragadt ránk egy kevés. Talán ebből is fakadt, hogy Zsolt, Tibi és András április 20-án délután 4 órakor indult el az egyes tábor felé, romló tendenciájú időben. Végül este 9-re szerencsésen - ám némi izgalmak árán - el is érték az 5000 m-en fekvő tábort.
Mi Lajossal másnap reggel vágtunk neki, de még világosban is elcsodálkoztunk, vajon merre vezet az út az egyes tábor felé, nem nagyon akartuk elhinni, hogy a kissé vadnak tűnő sziklafalon keresztül.
Lajosunk elég hamar lemaradt tőlem, engem viszont elkapott a hév, hogy gyerünk, egyre magasabbra! Illetve, aznap még föl kellett érnem a 2-es táborba (5500 m), s ezért is sietős volt számomra.
Kisvártatva egy gigászi reibungtábla alatt találtam magam, egy fixkötél aljában. Sebtében el is kezdtem rajta jumározni fölfelé, s csodálattal adóztam szépségének.
Amikor egy jeges részhez értem, éppen azon kezdtem morfondírozni, talán jobb lenne itt hágóvassal, amikor hirtelen zuhanni kezdtem. Ahogy estem és gurultam lefelé, már sejtettem, mi történhetett, a 10 m-nyi szárnyalás végén, a kötél rántása jelezte, hogy könnyelműségem nem termett keserű gyümölcsöt. A kötél ugyanis bele volt fagyva a jégbe, s amikor az már nem tartott ellen súlyomnak, a fölötte lévő laza résznek meg kellett feszülnie, hogy átvegye a terhelést.
Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúsztam, inkább a büszkeségemen esett némi csorba - bár nem volt szemtanúja az esetnek.
Utána zegzugosan vezetett tovább az út, igazán örömteli volt a felfelé haladás, és motivált a kíváncsiság is, hogy megtudjam, mi van odafönn. 11 órakor el is értem az egyes tábort, és egyáltalán nem éreztem fáradtságot, inkább a hely szépsége feletti áhítat, mely átjárt.
Lajosra 3 órát vártam, s már aggódtam is érte, mi lehet vele, illetve indulni szerettem volna tovább a 2-es táborba, ahová a többiek már megérkeztek. Vissza is másztam vagy 200 m-nyit, mire Lajost megleltem, akinek a fáradtságon kívül semmi baja nem volt, de az világossá vált, hogy csak az 1-es táborig juthat aznap.
Átvettem tőle a sátrat, ledepóztam neki a főzőt, gázpalackot, edényt, s indultam is fölfelé. Az idő eközben alaposan elromlott, sűrűn havazni kezdett, s feltámadt a szél. Kissé aggódtam a nyomok behavazódása, a gleccserhasadékok, a tájékozódás, no meg a lavinák miatt, de úgy gondoltam, nem engedhetem meg magamnak, hogy akklimatizációs hátrányba kerüljek a többiekhez képest.

Bár új nyomot kellett taposnom, jól haladtam, s 2 óra alatt el is értem a 2-es tábort (5500 m). Ott találkoztunk a lefelé tartó, elcsigázott csúcsmászókkal, akik az ilyenkor szokásos eufórikus hangulatban ecsetelték a csúcsroham nehézségeit.
Éjszakánk a kényelmetlen fekhelyek s az új alvási magasság miatt nem volt valami felemelő, úgyhogy kora reggel - habár csípős hideg volt - nem esett nehezünkre elhagyni a sátrat, s visszatérni az alaptáborba. Itt megkezdtük a regenerálódást, terveink szerint 2 nap pihenés után megyünk fel újra, egészen a 3-as táborig (6600 m).
Tegnap délután kiadós havazás köszöntött alaptáborunkra, s még ma reggel is hűvös volt, most viszont már szikrázó a napsütés, melynek velünk együtt örülnek a fölöttünk lévő hegyoldal lakói: az öt kék juh (blue sheep).

Mécs László - Alaptábor (4200 m), április 23.