Akklimatizációs túra

Április 25-én Lajos kivételével újra nekiindultunk a hegynek, hogy ismét a 2-es táborig kapaszkodjunk. 

A 2 és fél napos alaptábori tartózkodást elegendőnek véltük a regenerálódáshoz. A viszonyok azonban alaposan megleptek minket: már az 1-es tábor alatti meredek hegyoldalon elég sok friss hó nehezítette a mászást, a korábbi nyomok persze eltűntek, s így a feljutás sokkal fáradságosabb volt. 

A reibungtábla

Az ominózus reibungtábla újabb átmászása helyett ezúttal inkább jobbról havon kikerültem az objektumot. Az 1-es táborban pihenőt tartottunk, s vártunk Zsoltra, aki csak nem "akart" megérkezni, végül igen elcsigázottan futott be. Panaszkodott, hogy még a mi nyomainkon haladva is mélyebbre süllyed a hóban, különösen a műlába, melyen nem visel bakancsot, hanem egy annál kisebb méretű lábfejprofilra erősíti a hágóvasat. Az idő közben havazósra fordult, de nem oly mértékben, hogy aggodalomra adott volna okot. Zsolt úgy döntött, hogy aznap már nem jön tovább a 2-es táborba, hanem csak másnap reggel.

Útban

 

Mi viszont szerettünk volna fölérni még azon a napon. Nem sokkal 3 óra előtt tovább is indultunk. Előző alkalommal 2 órát vett igénybe számomra az 1-esből a 2-es táborba való fölmenet, sejthető volt, hogy ezúttal több lesz. 

A gleccserplatót keresztezvén az idő kitisztult, a szél elállt, s kínzó hőség támadt, mely az erőmet teljesen leszívta, így a megszokottól eltérően a nyomtaposás kimerítő munkájából nem is vettem ki a részem. Nagy nehezen elszántam magam a vetkőzésre, mely kellemetlen procedúra, hiszen az embernek meg kell állna, levennie a nehéz hátizsákját, majd levetkezni, s az immár fölöslegessé váló ruhadarabokat betenni a zsákba - mindez a fáradságon túl kizökkenti a monoton ritmusból. Nemsokkal később - persze - az idő csípős hidegre fordult, s lehetett kapkodva öltözködni... A gleccserplató szélétől egy meredek hegyháton kell 400 m-nyi szintemelkedéssel felkapaszkodni a 2-es táborig.
A fő nehézségek e kaptató alján kezdődtek: a hó néhol combig, derékig ért, s a terep meredeksége olykor az 50 fokot is elérte (egy helyütt van egy 70 fokos 30 méteres jégfalacska is, de ott a hó nem okozott gondot). Tibi és András megfeszíttett erővel taposta a nyomot, sokszor sziszüfoszinak tűnő tempóval. Néhol már el-elgondolkodtam azon, hogy ez a hótömeg talán meg is indulhat, ám a haladás eszméjének engedelmeskedve, elhessegettem ezen aggodalmat, helyet adva Andrásénak: vajon felérünk-e a sötét leszállta előtt?! 

A nehézségeket fokozta, hogy beborult, s újra havazni kezdett, a fixkötelek hó alatt voltak, s gleccserhasadékok is rejtőztek alattunk. Erősen szürkült már, s az útvonal követése is kezdett fejtörést okozni a hasadékok között, mire visszatért az erőm, s az élre állhattam, hogy a táborig tapossam a nyomot, a közben meglehetősen hidegre fordult időben. Nem akartunk megállni öltözködni, vártuk, hogy fölérjünk, de sátrakat csak nem pillantottuk meg.    

A II-es tábor sátrai

 Ilyenkor az emberben akkor is kétségek támadnak, ha biztos benne, hogy jó helyen jár. 7 óra is elmúlt már, mire fölértünk, s az elénktáruló látvány igencsak megdöbbentő volt: a sátrakat szinte teljesen befedte a hó! Kiadós lapátolás várt még ránk, mire elfoglalhattuk biztonságot nyújtó belsejüket.
Rádióztunk Lajossal, majd Zsolttal, megvacsoráztunk, s igen fáradtan nyugovóra tértünk.



Az éjszaka nem volt valami pihentető a sátor hóaljzata miatt. A korábban felállított sátrak viszonylagosan sima és vízszintes aljzata a napsütés hatására az idők folyamán göröngyössé, olykor meredek falú gödörré változik. Reggel aztán napfürdőt vettünk, s szárítgattuk hálózsákunkat, valamint folytattuk sátrunk kiszabadítását a hó fogságából. A délelőtt folyamán befutott a fáradt Zsolt is, és némi szarkazmussal kijelentette, hogy még a mi nyomainkon is csak "árokásással" sikerült feljutnia. 

A II-es tábor, háttérben az Annapurna csúcsa

Kisvártatva megérkezett a kanadai Dan, aki kérésünkre magával hozta Zsolt hótalpait is, melyeket tulajdonosuk nyomban ki is próbált. A teszteredmények nem bizonyultak maradéktalanul pozitívnak, így Zsolt hozzá is látott némi átalakításhoz. A táborban több sátrat összetört a hó, Danét is, segítettem hát neki egy másik kiásásában. Eredeti tervünkről, miszerint továbbmegyünk a 3-as táborba le kellett tennünk. A hegyen lévő hómennyiség nem csak állóképességi feladványt jelentett, hanem megnövekedett lavinaveszélyt, illetve a kritikus részeken lévő fixkötelek leszakadását, betemetődését is. 

Tibi és András még délután leereszkedtek az alaptáborba, mi Zsolttal még egy felemelő éjszakát töltöttünk a 2-es táborban, s másnap reggel követtük őket. Éjszaka dübörögtek a lavinák, s a másnapi lejövetnél is gyönyörködhettönk a - minket nem veszélyeztető - hóförgetegek sebesen induló, majd andalítóan lassúbbodó táncában.

Alaptáborunk alacsony fekvése (4200 m), valamint az Annapurna-körön szerzett akklimatizációnk - mely során 5600 m-ig emelkedtünk - lehetővé tette, hogy ne kelljen sokat időznünk, és elindulhassunk a felső táborok felé. Közben változatos történésekről értesültünk odafentről: az alacsonyabban fekvő 3-as tábor (6400 m) néhány sátrát szolídabban érintette egy lavina uszálya, az ott szendergők kiugráltak sátraikból, s a kedvezőbb fekvésűekben folytatták éji tevékenységüket.
Egyébként már előző nap többeknek szerencséje volt a fő mumus kuloárnál: az aktuális lavina a fejük fölött zúgott el. Köszönhetően a kissé áthajló jégfalnak, melynek tövében álltak, az ijedtségen kívül nem történt bajuk.
Közben 6 serpa mászó társaságában 2 kínai, 2 indiai és egy amerikai oxigénpalackkal véghezvitte a hegy idei első megmászását. A beszámoló szerint 40-50 km/órás szélben 12 órás menettel érték el a legfelső pontot. Egy kis adalék, hogy a lejövet során az egyik indiai 5500 m-ig oxigénpalackon volt. Sokan nem tartották megfelelőnek ezt az ún. időjárási ablakot (oxigénpalack nélkül csak kisebb szélben lehet a fagyásveszély kockázatát minimalizálni), illetve az említett lavinaaffér miatt visszatértek az alaptáborba.

Mi ezektől a felfokozott érzelmektől igyekeztünk távol tartani magunkat, de azért ebből is, abból is átragadt ránk egy kevés. Talán ebből is fakadt, hogy Zsolt, Tibi és András április 20-án délután 4 órakor indult el az egyes tábor felé, romló tendenciájú időben. Végül este 9-re szerencsésen - ám némi izgalmak árán - el is érték az 5000 m-en fekvő tábort.
Mi Lajossal másnap reggel vágtunk neki, de még világosban is elcsodálkoztunk, vajon merre vezet az út az egyes tábor felé, nem nagyon akartuk elhinni, hogy a kissé vadnak tűnő sziklafalon keresztül.
Lajosunk elég hamar lemaradt tőlem, engem viszont elkapott a hév, hogy gyerünk, egyre magasabbra! Illetve, aznap még föl kellett érnem a 2-es táborba (5500 m), s ezért is sietős volt számomra.
Kisvártatva egy gigászi reibungtábla alatt találtam magam, egy fixkötél aljában. Sebtében el is kezdtem rajta jumározni fölfelé, s csodálattal adóztam szépségének.
Amikor egy jeges részhez értem, éppen azon kezdtem morfondírozni, talán jobb lenne itt hágóvassal, amikor hirtelen zuhanni kezdtem. Ahogy estem és gurultam lefelé, már sejtettem, mi történhetett, a 10 m-nyi szárnyalás végén, a kötél rántása jelezte, hogy könnyelműségem nem termett keserű gyümölcsöt. A kötél ugyanis bele volt fagyva a jégbe, s amikor az már nem tartott ellen súlyomnak, a fölötte lévő laza résznek meg kellett feszülnie, hogy átvegye a terhelést.
Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúsztam, inkább a büszkeségemen esett némi csorba - bár nem volt szemtanúja az esetnek.
Utána zegzugosan vezetett tovább az út, igazán örömteli volt a felfelé haladás, és motivált a kíváncsiság is, hogy megtudjam, mi van odafönn. 11 órakor el is értem az egyes tábort, és egyáltalán nem éreztem fáradtságot, inkább a hely szépsége feletti áhítat, mely átjárt.
Lajosra 3 órát vártam, s már aggódtam is érte, mi lehet vele, illetve indulni szerettem volna tovább a 2-es táborba, ahová a többiek már megérkeztek. Vissza is másztam vagy 200 m-nyit, mire Lajost megleltem, akinek a fáradtságon kívül semmi baja nem volt, de az világossá vált, hogy csak az 1-es táborig juthat aznap.
Átvettem tőle a sátrat, ledepóztam neki a főzőt, gázpalackot, edényt, s indultam is fölfelé. Az idő eközben alaposan elromlott, sűrűn havazni kezdett, s feltámadt a szél. Kissé aggódtam a nyomok behavazódása, a gleccserhasadékok, a tájékozódás, no meg a lavinák miatt, de úgy gondoltam, nem engedhetem meg magamnak, hogy akklimatizációs hátrányba kerüljek a többiekhez képest.

Bár új nyomot kellett taposnom, jól haladtam, s 2 óra alatt el is értem a 2-es tábort (5500 m). Ott találkoztunk a lefelé tartó, elcsigázott csúcsmászókkal, akik az ilyenkor szokásos eufórikus hangulatban ecsetelték a csúcsroham nehézségeit.
Éjszakánk a kényelmetlen fekhelyek s az új alvási magasság miatt nem volt valami felemelő, úgyhogy kora reggel - habár csípős hideg volt - nem esett nehezünkre elhagyni a sátrat, s visszatérni az alaptáborba. Itt megkezdtük a regenerálódást, terveink szerint 2 nap pihenés után megyünk fel újra, egészen a 3-as táborig (6600 m).
Tegnap délután kiadós havazás köszöntött alaptáborunkra, s még ma reggel is hűvös volt, most viszont már szikrázó a napsütés, melynek velünk együtt örülnek a fölöttünk lévő hegyoldal lakói: az öt kék juh (blue sheep).

Mécs László - Alaptábor (4200 m), április 23.

Alaptáborba érkezés

Április 15-én mégiscsak elindult kis karavánunk, összesen 14 teherhordóval.
Az alaptábori felszerelés, élelem jelentős részét már korábban helikopterrel felszállították.

Aggódtunk amiatt, hogy a felhőszakadás a következő napokban is folytatódik, de szerencsére nem úgy alakult.
Már első nap akadt egy kis nehézség egy rendkívül omladékos vízmosás formájában, féltettük is hordárainkat, akik hozzávetőlegesen 40 kg-nyi terhet cipeltek fejpánttal, tornacipőben, ráadásul úgy, hogy maguk is alig nyomhattak többet fél mázsánál.
De aztán ügyesen vették az akadályt.

Egy kisebb folyón való átkelést követően meredek kaptató következett vagy 700 m-es szintemelkedéssel a sűrű bambuszerdőben.
A sajátos, nyomasztó hangulatot hamarosan sűrű vízpára kölcsönözte. Följebb aztán kisütött a nap, a hegyoldal pedig virágba borult rododendron fákkal kedveskedett nekünk.

A tábor aztán egy kellemetlen, szeles, lejtős hegyháton épült fel, ahol víz sem volt. Mindezt tetézte, az előző esti vacsora következménye. Előző nap ugyanis, Letében sétalgatva - az itt ritkaságszámba menő - disznóvágásra lettünk figyelmesek, s estére Lajosunk készített is valami tokányfélét.
Nekem nem is nagyon ízlett, de azért bőségesen fogyasztottam belőle.
A hányás és a hasmenés közötti dilemma, feloldható az egyidejűséggel, de nem valami kényelmes állapot. A következő napon szédelgő legyekként indultunk útnak, s tudtuk, a legnehezebb nap előtt állunk.

2 óra gyaloglás után hordáraink megtorpantak, meredek, ferdén lejtő, sziklás hegyoldalhoz értünk, melyet hó borított, az alatt pedig több helyütt kemény jég bújt meg. Itt előre kellett mennünk, hogy lépéseket rúgjunk vagy vágjunk, esetleg kötelet rögzítsünk teherhordóink számára.
Olyan terep volt ez, ahol a kicsúszás több száz méteres, végzetes zuhanással jár. Aggódtunk is portereinkért, szerencsére baj nélkül értük el a 4200 m-es csorbát. Onnan aztán mély hóval borított lejtőkön, hegyhátakon haladtunk, végtelennek tűnő traverzálásokkal.
Végül egy 4600-as hágón keltünk át, majd további traverzálással ereszkedtünk le a 4300 m-es Chulu-alapptáborba - közel 10 órás menet után.

A harmadik napon szintén a harántolásé volt a főszerep, le, majd föl, megint egy 4600 m-es hágóba, aztán újra le füves lejtőkön egészen 3600 m-ig, ahol egy bukolikus patak partján ütöttük fel táborunkat.

A negyedik napon ebédre már el is értük az Annapurna alaptáborát, mely elég alacsonyan, 4200 m-en fekszik (az Everesté 5300-on), ám igen kellemes, barátságos helyen, nem gleccseren vagy kőmorénán, hanem egy homokos medencében. Délután éppen hogy fölállítottuk sátrainkat, máris kiadós havazás tört ránk villámlással, mennydörgéssel, mely egészen estig tartott, s vagy 30 cm friss havat hozott. Este fenséges vacsorával fogadtak minket,s igen jól esett végre a kényelmes fekhelyen való alvás.

Ma berendezkedtünk, lemostuk magunkról a hosszú út porát, s még ruhamosásra is jutott idő. Fentről nyugtalanító híreket hoznak a lejövő mászók: nagyon sok a friss hó, dübörögnek a lavinák, éjjel a 3-as tábort is elérte egy, az ott alvók kiugráltak a sátraikból, úgy menekültek, többüknek a bakancsát is elragadta.
Pontosabb hírek későbbre várhatók. Mindazonáltal az a hír is járja, hogy ma 3 mászó és öt serpa elérte a 4-es tábort, és holnap megkísérli a csúcstámadást.

Mai (április 14-i) indulásunk elmaradt, ugyanis a hordárok nem
vállalták a feladatot ilyen körülmények között.

Tegnapelőtt és tegnap is jelentős mennyiségű eső, jégeső hullot,
odafenn hó, s ez még nehezebbé, kozkázatosabbá tette
a Tholubogin-hágón való átkelést.
Mint írtam, nemcsak az Annapurna megmászása, de már magának az
alaptáborának az elérése is az egyik legnehezebb a nyolcezresek
között.

Sajnos ma is esett, így a holnapi indulásunk is kétséges a
számunkra. 2 kísérőnk - akik 3 napja jöttek vissza értünk az
alaptáborból, s hordáraink felfogadására s a felmenet levezénylésére
hivatottak - igencsak határozatlan, mondhatni cselekvésképtelen,
ráadásul nem túl kommunikatív személyek,így nehezen tudunk reális
képet kapni a jelenlegi helyzetről. Az az érzésem, hogy - mint azt
annyiszor tapasztaltuk - ezek az emberek nem szeretnének olyat
mondani, aminek szerintük nem örülünk, a nem-et inkább elmismásolják
lehet-tel, meglátjuk-kal, valószínű-vel, mindezt gyatra angolsággal.

Azt hiszem, odafenn nem lesznek ilyen gondok, helyükre kerülnek a
dolgok, de addig el kellene jutnunk, viszont egyelőre még itt ülünk:
2600 méterrel a tenger szintje felett...

Thorung-hágó, Thorung-csúcs (6144 m)

Április 10-én 4540 méteren lévő szállásunkról fölköltöztünk 4930 m-re,
az ún. High Camp-be. Délutan fölkapaszkodtam a Thorung-hagoba, hogy
szemrevételezzem a Thorung-csúcsot (6144 m), mely másnapi célunk volt.
Az oldalai meglehetősen jegesnek tűntek, de középen a hómező ígéretes
benyomást tett rám.

Másnap 6 órakor indult a csúcstámadás, a hágóból
5600 m-ig kőmorénákon, majd sziklabordákon haladtunk, elérve a havas
oldalt, hágóvasat, beülőt vettünk - Zsolt lábat cserélt.

Folytattam az előrenyomulást, s örömmel konstatáltam, hogy térdig érő,
jól tartó hóban taposok nyomot. Még le is szóltam a többieknek, hogy jöjjenek,
mert nem fogom végig bírni.

Ezen aggályomat azonban hamar eloszlatta a
valóság: alig tettem meg 15 métert, a hóréteg 20 cm-es laza közeggé
vált, a hágóvasam pedig megcsúszott az alatta húzódó himalajai
feketejégen. Ez egy rendkívül kemény, kellemetlen jégtípus.
Visszamásztam, s arrébb próbálkoztam, majd megint máshol, ám az
eredmény ugyanaz volt.

Tibi vízjégmászó hágóvassal s két jégfejszével
fölmászott vagy 80 m-et a 45 fokos lejtőn, de ő sem talált mást. Én
tettem még egy próbálkozást egészen balra, egy óriás sziklatábla
fölött, ám ott is a jég volt az úr, mely a hegy teljes szélességében s
több száz méteres magasságban folytatódott.

Technikai nehézségektől
mentes hótaposásra készültünk, sem a felszerelésünk, sem a
csapatlétszám, sem egyes tagok képzettsége nem tette lehetővé azt,
hogy ilyen körülmények között folytassuk.
Jégmászó-felszereléssel és kötélbiztosítással kellett volna másznunk, lefelé pedig ereszkednünk.

Ez a hegy most komoly technikai kihívást képviselt, fájó szívvel, de
kételyektől mentesen döntöttünk a visszafordulás mellett.

1800 métert ereszkedtünk a kellemetlenre fordult időjárás közepette
Muktinath-ig, a hindu zarándokhelyig, ahol az ősi kultúrák
időtlenségével, meleg zuhannyal, fűtött étkezővel s fenséges
jaksülttel vigasztaltuk magunkat.


Valamennyi trekkinges társunk
sikeresen, magashegyi betegség nélkül átkelt az 5400 m-es hágón, mely
teljesítményüket elismeréssel nyugtáztuk.

Tegnap Jomsomig dzsippeztünk, majd Leteig (2600 m) buszoztunk. Ma búcsút vettünk
trekkinges kísérőinktől, kezdődik az expedíció új szakasza.
Tegnap is, ma is kiadós eső-jégeső hullott, ez nem túl kellemes a gyalogláshoz.

Holnap indulunk tovább. Az út igen kalandosnak ígérkezik az
alaptáborig, lesz olyan hely, ahol kötelet kell kifeszítenünk a
hordároknak, vagy lépcsőket kell vágnunk a hóba.

Kalandra fel! Excelsior!

KÉPEK

Yak Kharka az Annapurna III-mal

Miriád csillagos hotel

Manang kietlen városa

Imamalmok

Időutazás Ngawalban (3700m)

Húsvét Manangban

Gigászi reibungtábla

Az Annapurna II. (7937m)

Aprócska nebuló Ghyaruban

A pisangi monostor

Április 8-án kellemes, szolid útvonal vezetett Manangból Yak Kharkába. Hamar magunk mögött hagytuk a civilizációt, a a házakat, a teraszos művelésű földeket, a jakkal, vaspapucsos ekével szántó parasztokat.
A folyóvölgyben vezető ösvény környezetében húzódó hegyoldalon elszórtan legelészett, kérődzött egy-egy fekete vagy tarka jak. Emelkedésünkkel a kilátás is egyre távlatosabbá vált. A Gangapurna hegy nevét viselő teaházunk igen ötletesen volt megépítve: a közösségi helyiség a konyha fölött húzódott, így viszonylagos melegben volt részünk, míg a szomszéd étkezőben a szárított jaktrágyával üzemelő kályha fojtó füstje terjengett.
A kezdetben napos idő délutánra zordabbá vált, havazott is. Ápr.9-én 400 m-es szintemelkedést abszolválva - mely ideális az akklimatizációhoz - 2-3 órás gyaloglással értük el a Thorng Phediben lévő Base camp teaházat. Eddig - enyhébb fejfájásoktól eltekintve - mindenki jól van. Ápr 10-én 2 trekkingesünk egy teherhordóval átkel a hágón, és Muktinath-ban (3800 m) vár be minket.Értesüléseink szerint a Thorung-hágót 30-40 cm-es hótakaró borítja. A többiekkel mi holnap még a 4900 m-en található High campben töltünk még egy éjszakát,

Aprilis 5-en Csameból Pisangba vezető utunk zöldellő fenyveseken át vezetett, néhányszor a szokásos függőhidakon keresztezve a Marsyangdí folyót. A látványt immár még határozottabban a merészebbnél merészebb hegyóriások dominálták - mind közül egy elképesztően hatalmas, enyhe meredekségű sima sziklafal volt a legérdekesebb, mely a csúcs közelében már jócskán havas volt. Később megtudtuk, hogy a környékbeliek szentként tisztelt hegye, nem is engedik senkinek, hogy rátegye a lábát.

Délután kiadós, szűnni nem akaró eső kerekedett, mikor a pihenőhelyünkül szolgáló teaház elhagyására készülődtünk. Vártunk, vártunk, hátha eláll, végül egy órával szürkület előtt nekivágtunk - szerencsére a csapadék halmazállapota hamarosan hóba csapott át. Pisangba érkezve jólesett a teaház ebédlőjének dobkályhájánál melegedni, s elkölteni a nagycsütörtöki vacsorát.

Másnap a csapat kettévált, a többség a laposabb és rövidebb alsó útvonalon közelítette meg Manangot, a térség központját. Mi hatan, a nagyobb szintemelkedést és távolságot, ám még több szépséget és érdekességet tartogató felső úton mentünk.

A Felső-Pisang-i kolostoregyüttes csodálatra késztetett minket, s ez a nap folyamán csak fokozódott. Tibeti kultúrájú, etnikumú területre léptünk ugyanis: a meredek hegyoldalban egymáshoz épült,lapos agyag tetejú, szövevényes szerkezetű házak ősi és spirituális hangulatot árasztottak a sok imazászlóval, imamalommal, sztúpával, gompával, no és persze a kétségtelenül autentikus helyi lakosokkal egyetemben.

Ghyaru és Ngawal falvak között még egy várromra is bukkantunk, mely a környező fenyvesekkel, csipkés sziklaalakzatokkal akár a Felvidéken is lehetne. Egyébként az út további részén is az volt az érzésünk, mintha valahol otthon lennénk. Ngawalban egy vendéglátással foglalkozó családnál költöttük el finom ebédünket, miközben a 84 éves nagymama a terasz kövezetén szunyókált a kellemes napsütésben.

9-10 órás utunk végén érkeztünk meg Manangba (3540 m tszf.), mely sokkal zordabb, kopárabb, mint arra számítottam, s már igencsak hideg és szeles is volt az idő. Késő tavasszal - mikor kizöldül a határ - bizonyára sokkal hívogatóbb.

Ma akklimatizációs túraként egy 4000 m magasan, egy sziklafal tövében megbúvó gompát kerestünk fel, melynek 96 éves szerzetes-remetéje - egy szerényebb adomány elhelyezését követően - sorra megáldotta csapatunk elébe járuló tagjait, s egy-egy áldásfonatot akasztott mindőnk nyakába.

A spirituális elmélyülés mellet azért mosásra, mosakodásra, vásárlásra is jutott idő.

Holnap továbbállunk a 4000 m-en fekvő Yak Kharkába (jak esztena), majd másnap Thorung Phedibe (4400m). Innen már 5 trekker megkísérli az átkelést Thorung-hágón (5400 m), míg mi a hágóba való - akklimatizációs célú - fölkapaszkodás után visszaereszkedünk a 4900 m-en lévő "Base campbe", hogy másnap a Thorung-csúcs (6144 m) felé vegyük az irányt.

Mécs László

Manangból Nagyszombaton

Ma a 2700 m-en fekvo Csameba (Chame) erkeztunk. A forro alsobb regiokat hamar elhagyvan tobb volgyszukuleten es tereplepcson at a fenyvesek, maganyos himalajai cedrusok, viragzo rododendron fak vilagaba jutottunk. Korulottunk mar megmutatta magat egy-egy hagyorias havas csucsa, s a tegnapi eso a kozeli fas-bokros hegyoldalakat is porcukorral szorta be. A gurung nepcsoport foldjet tapossuk, elvezve a helyiek vendegszeretetet. Az ido ma nemileg komorba fordult, es kiados eso kenyszeritett minket a puritan teahaz huvos belsejebe. Holnap Pisangba, holnaputan Manangba erunk. A kisero vezetonk - aki a teherhordokat es a szallast intezi -, Mingma Temba, igen keszseges, derus fiatalember, akit nem lehet kihozni a sodrabol - buddhista nyugalommal kezel mindent. A serpaknak ket nevuk van, az egyik olyan mint nalunk a keresztnev, a masik pedig a het azon napja, melyen szuletett, o kedden, azaz Mingma...