toppant be alaptáborunkba. Nem is kertelt sokáig, udvariasan
visszautasítva invitálásunkat -, azonnal a lényegre tért: aznapra
virradóra zabolátlan szélvész sújtott le az 1-es és a 2-es táborra, számos
sátrat összetört, jó néhányat papírsárkányként magával ragadott (9 évvel
ezelőtt a 2-es táborban magunk is szemtanúi voltunk e cseppet sem
szórakoztató előadásnak, illetve 2001-ben a dél-amerikai Aconcaguát is
sárkányeregetős kedvében találtuk).
Ilyenkor a sátrakban raktározott felszerelés is odaveszhet, kellemetlen nehézségeket okozva a mászóknak. Érthető tehát, hogy a rossz hír hozójának szavai aggodalommal
fűszerezték paradicsomos-hagymás-jaksajtos omlettünket.
Én leginkább 3-as táborunkért aggódtam, ahol a puha hóban nem tudtuk minden kétséget
kizáróan rögzíteni sátrunkat, melyben ráadásul egy másikat is depóztunk az
egyéb felszerelés mellett. A reggeli utáni fogmosást követően azonnal
nyomozásba fogtam, hogy kiderítsem, hogyan állták sátraink a vihart.
Fölkerestem azokat a csapatokat, melyek magashegyi táborai a mieink
közvetlen szomszédságában húzódnak. A 3-as táborral kapcsolatban nem volt
szerencsém: ottani szomszédaink már 5 napja nem jártak fönn, így nem
tudnak információval szolgálni. Az valamelyest megnyugtató, hogy a
beszámolók szerint a 3-as tábort nem érte oly nagy pusztítás. 2-es tábori
szomszédaink, akik spanyolok, éppen onnan tértek vissza a bázistáborba,
mikor sikerült kérdőre vonnom őket. Jó hírrel szolgáltak: mindkét sátrunk
megvan, még ha az egyik kicsit megviselt is.
Akklimatizációnk alapján már készen állunk a csúcstámadásra, így több más
csapattal egyetemben az időjárás-előrejelzéseket fürkésszük. A gondos
előkészítés, tervezés, a megfelelő időjárási ablak fölismerése és
kihasználása elengedhetetlen a sikeres csúcsmászáshoz. A különböző
csapatok előrejelzései azonban sokszor eltérőek, olykor gyökeresen szemben
állnak, s ember legyen a talpán, aki kiigazodik közöttük. Tegnap például
egy amerikai csapattól, a már említett Dave Hahntól szereztem be egy
prognózist, aszerint május 15-ig erős szél várható a csúcsrégióban. Az
alaptáborban azonban több csapatnál azt rebesgetik, hogy a 14-e vagy a
15-e alkalmas lehet. A helyzet most meglehetősen képlékenynek tűnik a
számomra, az előrejelzések bizonytalansága, divergenciája arra utal, hogy
az időjárás kimenetele többesélyes. Most nekünk is gyűjtenünk, elemeznünk
kell az előrejelzéseket, s készen kell állnunk, hogy megfelelőnek ígérkező
helyzetben útnak induljunk az alaptáborból.
Az alaptábori élet kellemesen telik, többnyire elfogadható a klíma, de ha
feltámad a szél, csontig hatol a hideg. Hasonló a helyzet, amikor
lenyugszik a nap. Alaptábori sátramban -9 fok volt a leghidegebb, amit
mértem (2002-ben -16 fok).
Lajos rajta tartja mutatóujját a konyha
verőerén, így hallatlanul igényes, magyaros táplálkozást folytathatunk
idelent.
A délelőtti órákban szinte mindig süt a nap, s elvégezhetjük
mosási teendőinket.
Az alaptáborban két alapítványi orvosi rendelő is működik, főleg serpa
páciensekkel foglalkoznak, egyszerűbb esetekkel. De – állításuk
szerint -, ha szükséges vakbélműtétet is elvégeznek, vagy akár egy
koponyasérülést is el tudnak látni. Persze ilyen esetben –
amennyiben a légköri viszonyok lehetővé teszik – célszerűbb a
sérültet állapotának stabilizálását követően helikopterrel haladéktalanul
Katmanduba szállítani.
Az alaptáborban körülbelül 260 hegymászó tartózkodik, csaknem ugyanannyi
magashegyi serpa, valamint becslésem szerint, mintegy 300
alaptábori alkalmazott (szakácsok, kukták, vízhordók). Több ismerőssel
találkoztunk, akiket korábbi expedícióinkon ismertünk meg.
Mécs László
április 9.,
Lhoce-alaptábor
(5300 m)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése