Horváth Tibor (2012. május 5. - Annapurna, Himalája)

"Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában.

A templomcsillag búcsúztatta még,
aztán a fényben nőtt a tér naponta.
Tekintetem büszkén utána nyúlt,
amerre őt a fajta vágya vonta.

Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,
s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.
Nyugati ködben messze elmaradt
a nagy lázakba zsibbadt Európa.

S még mindig ment és óriásira nőtt:
égő zarándok, vakmerő apostol.
Míg elnyelte a magasság s a csend:
Himalája, a roppant kőkolostor."

           (Áprily Lajos: A zarándok)

Az írástudó árulása

Mécs László nyilatkozata

Mérhetetlenül méltatlan és gyalázatos ez a helyzet, hogy - amikor
elvesztett hegymászótársunkat gyászoljuk - ahelyett, hogy összetartást,
kegyeletet tanúsítanánk, vitatkoznom, bizonygatnom, vádolnom kell.

Sokáig szemet hunytam a himalaja.blog.hu (írója Földes András) hangvétele,
stílusa, egyoldalú beállításai, pártossága, apró csúsztatásai felett. Május
10-ei bejegyzésében azonban olyan messzire ment - a valóságot eltorzítva,
meghamisítva, egyoldalúan állítva be - lejáratásunkban, hogy kénytelen
voltam "tollat ragadni".

Először is: visszatetsző es kegyeletsértő számomra, hogy társunk, Horváth Tibor eltűnése, balesete után Földes András ilyen könnyed, bulváros, jópofáskodó, szerénytelen, excentrikus, magát és Erőss Zsoltot tömjénező, írást közöl, ahelyett, hogy csöndesen az elvesztett társra emlékezne, annak emlékét ápolná.
Földes Andrásnak - mint az újabb Erőss Zsoltról szóló könyv írójának -
részvétele expedíciónkon (Magyarok a világ nyolcezresein - Annapurna 2012)
indulásunk előtt nem sokkal került szóba. Arról előzetesen szó sem volt,
hogy tudósítana is a helyszínről, erre az expedíciótól nem kapott
felkérést. Expedíciónkon való írói, újságírói tevékenységének előzetes
egyeztetését, tisztázását  felszólításunkra sem tette meg. Csak Nepálban
derült ki, hogy Erőss Zsolt leendő könyvét népszerűsítendő rendszeres
tudósításokat, blogot is írna.

Ettől berzenkedtünk egy kissé Kollár Lajossal ("A magyarok a vilag nyolcezresein" expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és én, Mécs László hoztuk létre, s ez volt 9. expedíciónk), hiszen a kommunikáció igen kényes terület. Aggodalmaink hamar
igazolódni látszottak, amikor szembesültünk e blog (himalaja.blog.hu )
fejlécével: “Erőss Zsolt expedíciója”. Ezen expedíció - mint az előző 8
közös - nem Zsolt expedíciója volt egyedül, hanem együttes produktum, meg
ha ő a legeredményesebb, leghíresebb is közülünk. Az expedíciók fáradságos
szervezésében, olykor már-már lekűzdheteten akadályokba ütköző
levezénylésében - főként az utóbbi időben - minimálisan vagy egyáltalán nem
vett részt. Éppen ezért a valóságot nem fedte a blog “Erőss Zsolt
expedíciója” elnevezése, es amellett méltánytalan is volt velünk (Kollár
Lajos, Mécs László) valamint Horváth Tiborral szemben - mintha mi ott se
lennénk. Komoly viták, veszekedések árán is csak a jelenleg látható
fejlécváltozatot volt hajlandó Földes András elkészíteni: “Erőss Zsolt
hegymászása”.Egészen apró betűvel áll fölötte, hogy “Magyarok a világ
nyolcezresein”. A himalaja.blog.hu arra volt hivatott, hogy Erőss
Zsoltot, illetve a róla megjelenő könyvet népszerűsítse. Ezzel nem is lett
volna baj, ha tisztességesen, korrektül bemutatja a helyzetet: milyen
csapatban, társakkal vesz részt az expedíción, kik azok, akikkel mar 9.
közös 8000-es expedícióján van túl, akik az évek során sok munkát
fektettek a szervezésbe, kommunikációba, többször megteremtették a
financiális hátteret, vagy éppen Zsolt baleseténél segítettek saját
életüket is kockáztatva. Ez határozott kérésünkre sem valósult meg,
ehelyett az a faramuci helyzet állt elő, hogy az expedíciónk tagjainak
sorába lépő újságíró (Földes András, ki hosszú évek óta mászik hegyet),
akit befogadtunk csapatunkba saját expedíciónkon, akinek részvételéért
sokat dolgoztunk, az a személy inkorrekt, rosszindulatú, tendenciózus,
szakmaiatlan módon ír rólunk a nyilvánosság előtt - Erőss Zsoltot es
önmagát a többieknél koncepciózusan jobb színben tüntetve fel.

Ami Földes András május 10-ei blogbejegyzését illeti, melynek az az
üzenete, hogy Erőss Zsoltot cserbenhagyták a társai, ám ő hősiesen
megtette, amit kellett, a következőket kell közölnöm.

Horvath Tibornak sajnos mar nem állt módjában Zsolt elé menni, a 61 eves Kollár Lajos pedig nem mászótag az expedícióban, hanem szervező-vezető, kommunikációval
foglalkozó alaptábori ember, aki nincs edzésben, így alkalmatlan a
feladatra. Ami engem illet: ominózus blogbejegyzésében elhallgatja Földes
András, hogy előző nap elindultam Zsolt elé, ám a rossz körülmények miatt
csak az 1-es tábor fölé jutottam, ahol már nem volt sátor, ezért vissza
kellett térnem az alaptáborba. A csaknem 11 órás hótaposás nehéz
hátizsákkal elfárasztott, így másnap reggel nem voltam jó állapotban,
ráadásul valamilyen betegség is bujkált bennem. Az expedíció során többször
előfordult, hogy bizonyos ártatlan helyzeteket súlyosnak, veszélyesnek
vélt, azokat túlreagálta Földes András. Ez volt a helyzet az esti
gleccseres eltévedésükkel is. A szituációt ismét hamisan tálalja, nem azt
mondtam, hogy nem megyek eléjük, hanem azt, hogy igyekezzenek megtalálni a
"kiszállást" (melynek magassági adatat is megadtam), mert az alaptáborból
egy-másfél óra odáig az út nekem, nem érdemes annyit várniuk. Még annyit, a
csúcstámadásból visszatérő hegymászó se nem mártír (mint ahogy Földes
András azt kreál Zsoltból), se nem sajnálatra méltó, szerencsétlen,
nyomorult áldozat, hanem extrém sportoló, akinek alapvetően önállóan le
kell tudni jönnie a hegyről, ha az nem megy, akkor az azt jelenti,
túlbecsülte saját erejét, rosszul merte fel állapotát (jelen esetben nem
volt meg a kellő akklimatizáció). 3 nyolcezres csúcson álltam (kettőn
egyedül), de egyik alkalommal sem segített senki az alaptáborból a
lejövetelben, lecuccolásban, es ez így rendjen is volt, nem is engedtem
volna. 1997-es himalájai balesetemkor masszív vállficammal cipeltem
hátizsákomat kellemetlen gleccsereken át 3 napig, nem volt egyszerű, de a
hegymászásban éppen a nehézségek leküzdése vonz bennünket.
Zárásként meg annyit: azért is ütött szíven Földes András felszínes,
pökhendi, rosszindulatú intrikája - azon túl, hogy éket ver csapatunkba -,
mert úgy érzem, elég sokat segítettem Erőss Zsoltnak hegymászásai során. A
már említett expedíció-szervezési, vezetési, kommunikációs,
szponzorszerzési munkán túl, (melyben Kollár Lajos is oroszlánrészt vállalt)
sokat másztunk együtt az elmúlt csaknem 2 évtizedben: mennyiszer tapostam
nyomot, állítottam sátrat, mentem előre gleccserhasadékos terepen, melynek
előnyeit Zsolt is élvezte, számos alkalommal mentem elé segíteni, mikor a
csúcstámadásból visszatért (pl. Hidden Peak, K2), és amikor a Tatraban
balesetet szenvedett, én értem oda hozzá elsőként, enyhítettem kínjain,
betakartam, odairányítottam a mentőcsapatot, majd magam is kivettem a
részem a 6 órás irgalmatlan terepen való hordágycipelésből...
Erőss Zsolt felelőssége is nyilvánvaló  e helyzetben, hiszen "Vétkesek
közt cinkos, aki néma".

                                

Mécs László, Nep ál

Heltai Jenő Csavargó cimu versevel bucsuztam Tibitol alaptabori siremlekenel:


Hát újra a kezembe veszlek
Kalandos élet vándorbotja!
Mert elfogott a nagy utálat,
A testem, lelkem belefáradt
A keserű, nehéz robotba.

Leszek megint szabad csavargó,
Bűbájos álmok kergetője!
Ki mit se bán és mit se fájlal,
És könnyű szívvel, könnyű lábbal
Megy hegytetőről-hegytetőre.

Maradjatok meleg kemence
Vállán ti lusta, gyáva macskák!
Én nekivágok az erdőnek
S részegre szívom a tüdőmet
A levegőddel szent szabadság!

A vak homálybul nekivágok
A fölkelő, vadsárga Napnak,
Nem kérdezem, mit ád a holnap
Szememben új tüzek lobognak,
Szivemben új dalok fakadnak!

Nem nézem azt, hová visz útam
Fönt a hegyek közt vad viharban.
Az én utam, Magam kerestem.
Ha végem ez lesz és a vesztem:
Hát legalább magam akartam!

De addig élni...élni, élni!
Különbül, mint a többi bamba!
Legyen övék a csönd, a béke,
És mosolyogva, fütyörészve
Megyek a szép bizonytalanba...

Tibi, Isten Veled!

Szomorúan tudatjuk, hogy a 2012-es Magyar Annapurna Expedíció hegymaszója, Horváth Tibor halálos balesetet szenvedett ereszkedés közben.

A "Magyarok a világ nyolcezresein" Annapurna 2012 Expedíció Hivatalos
közleménye:

"Horváth Tibor hegymászó, csapattársunk május 5-én délelőtt visszaindult
az alaptábor felé a 6800 m-es felső III-as táborból. A II-es tábor felett
lévő (az egész útvonal legveszélyesebb részének számító) kuloárból
jelentkezett rádión du 4 órakor. Elmondta, hogy halad a kettes tábor felé,
rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban. Arról is
beszámolt, hogy a korábban ott lévő fix kötél egy szakasza hiányzik
(valószínűleg a gyakori lavinák szakították le). Mindamellett bizakodó
volt a továbbhaladást illetőleg.
Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A
jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen
megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva
Tibort elsodorhatta és maga  alá temette.
Csapatunkat mélyen megrendítette hegymászótársunk, barátunk elvesztése."

Ma (május 5-én) reggel 6 óra körül jelentkezett be Zsolt rekedtes hangja a rádión. Mint kiderült egy gleccserhasadékban bivakoltak (éjszakáztak) nem a legideálisabb körülmények között 6800 m-en. Tibit ez némileg meg is viselte, és jelentkezett nála az elégtelen akklimatizáció hiánya is, így ő a lefelé indulásra hajlott, Zsolt viszont a továbbmenetel mellett tette le a voksot, mondván: nem lesz több lehetőség.Végül is elváltak egymástól, mint ágtól a levél: Tibi lefelé, Zsolt fölfelé indult. Közben megérkezett a friss időjárás-előrejelzés, mely megerősítette a korábbit, mely szerint ma jelentős mennyiségű hó fog esni, holnap jó idő várható, majd délutántól újra havazik, holnaputántól pedig több napos kiadós havazásra van kilátás. Ez azt jelenti, hogy egy ma esti, holnap hajnali csúcstámadás lehet az utolsó esély, a lejövet kockázatának megnövekedésével. Illetve, még az is kérdőjeles,hogy a ma hulló hómennyiség mennyire gátolja meg a csúcstámadást.Bár Zsolt akklimatizációja is hasonlóképpen elégtelen, mint Tibié, Zsolt szervezete ezt általában jobban képes tolerálni. Tibi az alsó 3-as táborból jelentkezett be 3 órája,amint átér a veszélyes kuloáron, újra bejelentkezik. András délelőtt elindult elé az 1-es vagy a 2-es táborig, hogy segítse lejövetét. Zsolt most jelentkezett be rádión, hogy elérte a 4-es tábort (7100 m), jól van, s éjszaka tervezi a csúcstámadás megindítását.Az idő közben valóban havazósra fordult.

                                           Mécs László

                                   annapurna-alaptábor, május 5., 14.55

Tegnap, május 3-án Zsolt és Tibi - egy a 2-es táborban töltött extra éjszaka után - újra nekigyűrkőzött a félelmes kuloáron való átkelésen, mely a 3-as tábor elérésének záloga. Rajtuk kívül 9-en vállalkoztak még e feladatra. Zsolték meglehetősen későn hagyták el a 2-es tábort, s fél 10 tájban Tibi izgatott hangja szólalt meg at adóvevőn: egy óriási lavina söpört végig a hófolyosón, melyben 3 ember tartózkodott, még nem lehet tudni, megsérült-e valaki. Később már tudni lehetett, hogy szerencsére senkinek nem esett baja, ki egy szikla mögé bújt, ki egy jégfal takarásában lelt menedéket, a harmadik pedig - még az alján - nemes egyszerűséggel kiszaladt oldalra. Zsolték csak keveset haboztak, majd sikeresen, baj nélkül átkeltek Szkülla és Kharübdisz veszélyes partjai között. Utána igen meredek (helyenként 80 fokos) üvegjeges, havas lejtők következtek, melyekről később Tibi szűkszavúan úgy nyilatkozott, hogy "nagyon durva, nem valószínű, hogy még egyszer feljövünk itt". Utána egész nap hallgatott a rádió, s csak ma reggel hajnalban jelentkezett be Zsolt azzal, hogy hideg és havas volt az éjszaka a 3-as táborban (6200 m), de rendben vannak, és folytatják tovább az utat. 

Idelent mi közben nem csak a fiúk elégtelen akklimatizációja miatt kezdtünk aggódni, hanem a több helyről is érkező baljós időjárás-előrejelzések miatt is. Ma délelőtt delegáció érkezett táborunkba a hegyet éppen elhagyó Carlos Soria vezetésével. Az aggodalom vezérelte őket, s figyelmeztették a fentlévőket arra, hogy ma délután, de igazán holnap jelentős havazás várható, s bár a 6-ai nap csalfa módon napsütéses lesz, de utána újra több napos kiadós havazásra van kilátás, mely a lejövetet rendkívül kockázatossá teszi (lavinaveszély). Nem sokkal később megosztottuk ezen értesülést Zsoltékkal, ám ők egyelőre a továbbhaladás mellett döntöttek. Az adóvevő-készülék ma is egész nap hallgatott - miközben 14 órától intenzíven havazni kezdett -, csak délután 5 órakor törte meg Zsolt elhaló hangja a már feszült csöndet: sikerült fölérniük a felső 3-as táborba (6800 m), de igen fáradtak, éppen bivaksátrukat állítják a hóesésben. Az aznapi menet egyébként néhol combig érő hóban vezetett, a nyomot egy nepáli serpa s egy iráni mászó taposta. Értesüléseink szerint a fönt lévők - az időjárási viszonyok függvényében - holnap igyekeznek elérni a 4-es tábort (7100 m), majd a hóviszonyoktól függően onnan éjszaka megindítanák a csúcstámadást. Persze, ezzel jelentős kockázatot vállalnának, hiszen a csúcsról való visszatérés igencsak problémás lehet. Zsolték reggel döntenek az ügyben, mi mindenestre a visszafordulásra fogjuk buzdítani őket, amint kapcsolatba lépnek velünk. Ahogy a 72 éves mászóveterán, Carlos Soria ma délelőtt fogalmazott: lesz még csúcstámadási lehetőség az Annapurnán - jövőre.

                                               Mécs László

                                     Annapurna-alaptábor, május 4.

Képek

Alaptáborunk hegyünk lábánál

Az 1-es és 2-es tábor között

A 2-es tábor fölötti csatatér

A vágy titokzatos tárgya 4 km-rel felettünk

Tegnap (május 1-jén) az alaptáborból szinte mindenki fölkerekedett: 2 iráni, 1 török, 3 spanyol, 3 mexikói, 1 perui, 1 kanadai és 2 cseh mászó (többségük oxigénnel menne a csúcsra) valamint összesen 8 magashegyi serpa, hogy május 4-5-én megkíséreljen egy végső csúcsrohamot. 

A csapatban azért akadt 1-2 illusztris tag is: a K2 csúcsát is elérő, az Annapurnát harmadszorra próbáló (2-szer a Déli-falon), innen Uli Steck partnereként az Everest Nyugati-gerincére készülő Dan Bowie, a 71 éves "Nagy Öreg", Carlos Soria 4 magashegyi serpájával, az 59 éves spanyol veterán, Oscar, akinek lenyűgöző szakmai életrajza van (többek között a Nanga Parbat Ruppal-fala, a K2-n pedig a Magic Line majdnem a csúcsig) és a cseh Radek Jaros 12 nyolcezressel a tarsolyában (az Annapurnán kívül a K2 hiányzik még neki, ez utóbbit már négyszer próbálta). 

Ennek a hullámnak a farvízét igyekezett meglovagolni Zsolt és Tibi is. Akklimatizációnk elégtelensége miatt én a magam részéről - reálisan nézve - nem adtam esélyt, arra, hogy mi, magyarok a 3-as vagy a 4-es tábornál magasabbra juthassunk. Már maga az alaptábor is igen alacsonyan (4200 m) fekszik, és afölött objektív okokból csak az 1-es táborban éjszakáztunk 5500 m-en. Más nyolcezresnél az alaptábor van nagyjából ilyen magasan. Oxigénpalack nélküli mászásnál szükséges, hogy a csúcstámadás előtt legalább egy éjszakát eltöltsön a mászó 6500-7000 m magasan az akklimatizációs szakaszban, majd térjen vissza az  alaptáborba regenerálódni. 

Az Annapurnánál ez az egyik kulcsprobléma. A legveszélyesebb, lavinás, jégomlásos rész 5700 és 6400 m között van, az ezen való áthaladás sokszor lehetetlen, s így az akklimatizációval sem lehet előbbre jutni. Az oxigénpalackot használók könnyebb helyzetben vannak, nekik nem szükséges ilyen szintű akklimatizáció. De például a 2 cseh a Lhocén akklimatizálódott, majd helikopterrel érkezett alaptáborunkba.  Ráadásul az Annapurna időjárása igen hektikus, rengeteg hó hullik folyamatosan, amikor meg nem, akkor roppant erejű szél fúj a magasban. Nagyon kevés és rövid ún. időjárási ablak van, amikor viszonylagos biztonsággal mászható a csúcs (az Annapurnánál talán nem helyénvaló a biztonság kifejezés, hiszen ez a legveszélyesebb nyolcezres hegy - a csúcsot elérők számához viszonyítva 38 %-os a halálozási arány). Éppen ez a kockázat - aktuálisan szerzett tapasztalatainkkal megerősítve - tartott vissza attól, hogy egy ilyen meglehetősen kétséges és teljességgel esélytelen kísérletbe belevágjak.

De vissza a történésekhez: a tegnapi menet simán ment mindenkinek a 2-es táborig, s tudtuk, hogy ma hajnalban kell leginkább izgulnunk a csapatért, amikor átkelnek az imént említett háborús övezeten. Már itt, az alaptáborban elkészült a forgatókönyv, hogy hajnalban a serpák a kanadai Dan vezetésével új köteleket szerelnek be a lavinák által leszaggatottak helyére, majd pontos időbeosztás szerint követik egymást a csapattagok, hogy ne legyen torlódás, s minél kevesebbet tartózkodjék mindenki a "bombák földjén". Zsolték a zord körülmények miatt nem jelentkeztek be hajnalban, 10 óra tájban a serpák viszont igen. Közölték, hogy a túl nagy hó és a lavinaveszély miatt a 3-as tábor elérése meghiúsult, és valamennyien visszafordultak. Később megtudtuk, hogy éjszaka egy óriási lavina zúdult le a kulcsrészen, melynek szele még a 2-es táborban szendergők sátrait is alaposan megrázta (egyébként itt az alaptáborban is sok lavinát hallottunk az éjszaka folyamán, és most, miközben e sorokat írom, szintén nagy az aktivitás). 13-an vissza is tértek ma az alaptáborba, ők hamarosan hazautaznak. Jelenleg 2 serpa és 8 mászó - köztük Zsolt és Tibi - éjszakázik a 2-es táborban azzal a halvány reménnyel, hogy holnap újra megpróbálják a 3-as tábor elérését. A csúcstámadás esélye erősen kétséges, az újabb előrejelzések szerint ugyanis 4-én délután és 5-én jelentős havazás várható, ám a 3-as táborban nagy mennyiségű - értékes - felszerelési tárgy van (sátrak, hálózsákok, pehelyruhák stb.), s ezek lehozatalát többen meg szeretnék próbálni. Zsolt és Tibi célja akklimatizációjuk javítása lehet, az azonban erősen kétséges lesz-e még további lehetőség bármiféle aktivitásra a hegyen (beleértve a csúcstámadási kísérletet), hiszen úgy tűnik, mindenki levonul, 2-3 ember számára pedig elég reménytelen s igen kockázatos a felsőbb régiókban való mozgás.
Reméljük, holnap minden simán alakul.

                                                        Mécs László
                                     Annapurna-alaptábor, május 2.