A
hóviszonyok, a lavinaveszély és az időjárás alakulásának nyomon
követése természetes a magamfajta embernek, mely alapja a biztonságos,
sikeres és - lehetőleg - élvezetes hegyi aktivitásnak. Az Alacsony-Tátra
főgerincén azonban ritkán kellemesek a viszonyok, általában fagyos a
hőmérséklet, metsző szél fúj, a felszín erősen ki van jegesedve, a
látótávolság pedig közelít a nullához, nehéz tehát igazán megfelelő
időpontban nekivágni. Újhelyi Balázst nem volt nehéz megnyerni a
részvételre, amihez hirtelen Szepessy Áron is csatlakozott, Komporday
Zoli barátom pedig vállalta, hogy reggel kitesz minket Donovalyban, este
pedig összeszed minket az Ördöglakodalma-hágóban. Az
időjárás-előrejelzés az előző napon egyes meteorológiai oldalak alapján
még adott okot a bizakodásra, reggelre azonban azokon is romlott a
prognózis. Ennek megfelelően komor fellegek burkolták be a gerincet,
indulásunkkor pedig még havazni is kezdett. Rajtam előző este valamiféle
vírusfertőzés jelei mutatkoztak meglehetősen markánsan, így reggelig
hezitáltam az indulásomat illetőleg. Dóvalban szembesülve a
kellemetlennek ígérkező idővel, végképpen elhibázottnak éreztem, hogy
nem maradtam otthon.
Hála az Égnek, aztán mégis másképpen alakultak a dolgok. A havazás megszűnt, a szél csak olykor fújdogált, ha a nap nem is sütött, és felhős volt az ég, a látási viszonyok végig jók voltak, a hőmérséklet pedig a kellemes -2 és -8 fok között váltakozott. A hóviszonyok is jók voltak alapvetően: az 1-2 cm-nyi friss hó a haladást nem gátolta, sőt, segítette a szőrme tapadását. A gerinc magasan fekvő részein azért volt bőven jeges szakasz. Örömmel tapasztaltam, hogy az állapotom kielégítő, nem éreztem magam betegnek. Többször megtapasztaltam már hegymászás, illetve teljesítménytúrázás, futás kapcsán, hogy az ember szervezete ilyenkor akár a kialvatlanságot, másnaposságot vagy bujkáló betegséget is jól kezeli. Az első 1-2 óra után az ember kilábal a rossz állapotból. A túra igazán szép volt, és nem volt nagyon megterhelő. A fiúknak - mivel túl monotonnak érezték a túrát - kellett egy kis noszogatás, kofola, bébipapi, miegymás, hogy végigcsináljuk, de aztán mindenki nagyon élvezete a végét. Éppen sötétedés előtt értünk be, még a fejlámpát sem kellett elővenni. Balázs mérése szerint a táv 47 km, az össz-szintemelkedés 3100 m volt. A menetidő kb. bruttó 10 óra lett.
Hála az Égnek, aztán mégis másképpen alakultak a dolgok. A havazás megszűnt, a szél csak olykor fújdogált, ha a nap nem is sütött, és felhős volt az ég, a látási viszonyok végig jók voltak, a hőmérséklet pedig a kellemes -2 és -8 fok között váltakozott. A hóviszonyok is jók voltak alapvetően: az 1-2 cm-nyi friss hó a haladást nem gátolta, sőt, segítette a szőrme tapadását. A gerinc magasan fekvő részein azért volt bőven jeges szakasz. Örömmel tapasztaltam, hogy az állapotom kielégítő, nem éreztem magam betegnek. Többször megtapasztaltam már hegymászás, illetve teljesítménytúrázás, futás kapcsán, hogy az ember szervezete ilyenkor akár a kialvatlanságot, másnaposságot vagy bujkáló betegséget is jól kezeli. Az első 1-2 óra után az ember kilábal a rossz állapotból. A túra igazán szép volt, és nem volt nagyon megterhelő. A fiúknak - mivel túl monotonnak érezték a túrát - kellett egy kis noszogatás, kofola, bébipapi, miegymás, hogy végigcsináljuk, de aztán mindenki nagyon élvezete a végét. Éppen sötétedés előtt értünk be, még a fejlámpát sem kellett elővenni. Balázs mérése szerint a táv 47 km, az össz-szintemelkedés 3100 m volt. A menetidő kb. bruttó 10 óra lett.
 |
| Ez a lavina kis kiterjedése ellenére "betontömbjeivel" könnyedén szétlapíthatott volna bennünket |
Balázs a borzsonytigrisei.gportal.hu oldalon szokásos stílusában örökítette meg az eseményt:
"Mikor Laci ezt felvetette, pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, sőt még Áront is simán betaláltuk vele, így 3-asban töltöttünk egy szép hosszú hétfői napot.
Ez a túra nem a sítúrázók álma -én is egy gyökérségnek tartottam- és így utána már teljes bizonyossággal kimondhatom, hogy hát az is. De tulajdonképpen sok ilyesmit csinálunk, ami egy igazi nagy szívás jórészt, aztán a végére akkorát szívunk, hogy nagyon sokáig emlékezünk rá. Hát ez is egy ilyen túra volt.
A legnehezebb ebben a dologban, hogy a túra végén -nem nagyon fitt állapotban- vissza kell jutni a kocsiért. Ettől szerencsére (vagy nem?) megkíméltük magunkat, mert egy ilyen visszajutás, még csómó emlékezetes kellemetlenséget okozhat, és hosszabban lehet mesélni, hogy hát mekkorát szoptunk. De Zoli kirakott minket a startba, és várt minket a célban. Bízott Laci (Mécs) eltökéltségében. Én nem voltam nagyon eltökélt, és arra gondoltam, hogy majd Magurka, Durkova, vagy valamelyik-bármelyik leágazónál ráveszem őket, hogy sízzünk már bele ebbe-abba a szép katlanba. Hát nem sikerült. Az út legelejétől nem túl kemény firnen mentünk, nem volt kellemetlen, mert volt valamicske havazás az éjjel, és ez a 2-3cm hó frankón berakódott a firn egyenetlenségeibe, így viszonylag puhán mentek a lécek. Persze akadt kemény öreg firn is, ahonnan levitte a szél a havat, és kihívás volt a lesízése, a fókás lesízése ördöngősség, a nyitott bakis-fókás lesízése meg fájdalmasság. Persze ahogy majd meséljük ezt a dolgot, kikopik a glattjeges rész, és végig fain hó volt, és perfekt idő. Amúgy az idő tényleg jó volt, felhős volt, de látás szinte végig volt, és alig fújt a szél. -1 és -10 között lehetett a fokok száma valahol. Mikor elfogyott nagyon a cukor, akkor azért rohadtul le voltunk fagyva. A durkováig egész jó a túra, hullámzik a gerinc, meg kanyarog, van dinamikája a dolognak, és még nekünk is volt. Jó sok rövid fókás lecsúszás van benne, amit itt aztán lehet gyakorolni. És versenyeken kell is az ilyen rutin, mert gyakori az ilyesmi. A túra végére érezhetően magabiztosabban síztünk nyitottbaki-fókával kombóban.
De a Chabenecre vezető gerinc az kb. olyan meredek, mint a Nyírség, simán lehetne kukoricát termelni rajta... persze ha nem lenne oly rövid a nyár.....és ott szellő is van néha. Hiába mentem 145 körüli pulzusban, nem akart eljönni a teteje. Laci meg is kérdezte, hogy van-e valami gondom, de ilyenkor persze kussol a problámáiról az ember, úgyis csak önmagamon tudok segíteni. És onnan a Gyömbérig annyira szar oldalgós-lapos izén kell menni, hogy széjjelvágja a billenő bakancs a bokádat, és soha nem bírsz odaérni a síliftekhez, annyira messze van. No de ekkorra már tökéletesen el voltam fogyva, nyomtam magam legelől, próbáltam tempót menni(nem ment) és mégis lemaradtak Áronék (Szepessy). Persze tudtam, hogy ők is elfogytak, és ezért el is fagytak, de inkább a kamena chata-ban gondoltam várni rájuk. Még a deresen szilárdan kijelentettem, hogy ez egy állatság, és én el nem megyek csertóig, inkább itt megyek még 3 kört.
A lift már állt, benne voltunk a délutánban erősen. Pár síző még lefelé tartott, csönd volt és nyugalom a hegyen. Belenéztem a kuloárba, de kemény firn volt benne, nem hivogatott. Kofolával öblítettem egy pár virslit, beragasztottam a bokámat, és gond nélkül elindultunk Gyömbérre. Egy ilyen hosszú intenzív nap a síbakiban nem annyira finom a lábnak, mert 4-5óra alatt úgy felpuhul, mintha vízben áztattad volna, és akkor már kikezdi a legfinomabb zokni is itt-ott-amott. Azon gondolkoztam, hogy miért jut egész nap eszembe a Belgának ez a száma, ebből is amikor a bírókra skandálják, hogy "három hülye, három hülye...." . Nem tudtuk megfejteni a rejtélyt. Stefanika mellet úgy téptünk el, mintha ott sem lett volna. Pedig Zoli mondta bennt nekik, hogy majd jön 3.... (nem tudom mit mondott). És egyébként a Gyömbér-csertó egy klassz szakasza is a túrának, ezt ajánlom. Gyömbérig kényelmesen együtt mozogtunk, de innen jött ki a versenyek során szerzett rutinom. Van pár lapos lefele, ami fóka nélkül a kafa, és pár rövid meredek felfelé. Egyrészt, hogy hosszú lefeléket tudjál sízni pihenő nélkül, arra edzeni kell combra, illetve itt jött ki a fel-le fókázások idődifferenciája. A teljes túrára vetítve ez a 2 dolog 30-40p időtöbbletet okozott. Persze a teljesítés eufóriájába és a lesízések örömébe ez elenyészett. 47km, 3100m szint"
