Szalay-Berzeviczy Attilával, a hegymászás és a Nagy háború történetének szenvedélyes hívével az olaszországi Adamello-csoportba látogattunk, hogy közelebbről is bepillanthassunk a "La guerra bianca" bámulatos, szédületes és borzalmas rejtelmeibe.
"A térség 1915 májusában lett hadműveleti terület, amikor is Olaszország –
szemet vetve Trentino és Dél-Tirol területeire, valamit Trieszt
városára – az antant oldalán belépett az első világháborúba és hadat
üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. A Júliai-Alpoktól a svájci
Ortler-fennsíkig terjedő, mintegy 500 kilométer hosszú olasz fronton
egészen 1918 novemberéig, azaz a háború végéig dörögtek a fegyverek, s a
történészek egy része – a magashegyi környezet miatt – „fehér háborúnak”
hívja az itt lezajlott eseményeket. Ez volt a modern hadviselés
legbizarrabb frontvonala, ahol a harcok nemritkán 2-3 ezer méteres
magasságban folytak."
"1918. szeptemberi San Matteo-i ütközetet a „világtörténelem legmagasabban vívott csatájaként”
tartja számon a hadtörténet, mivel 3684 méteres magasságban zajlott le.
A csata az osztrák-magyar hadsereg győzelmével zárult, mivel sikerült
visszafoglalniuk az olaszoktól egy stratégiai fontosságú hegycsúcsot."
"Nem a harcok követelték egyébként a legtöbb áldozatot az olasz fronton a
szemben álló felektől, a hadseregeket rendszeresen tizedelték a mostoha
időjárási körülmények – nem volt ritka a mínusz harminc fokos
hőmérséklettel párosuló vihar, és gyakran zúdultak lavinák is a katonák
állásaira. Emellett a betegségek, a rossz ellátás és a nem megfelelő
ruházat is felelős több ezer katona haláláért mindkét oldalon. A
harctéri jelentésekből például kiderül, hogy 1915 decemberében a harci
cselekmények következtében átlag napi 5 katona, míg egészségügyi
okokból, illetve fagyás következtében átlag napi 15 vált harcképtelenné."
 |
| Készül a bunker a gleccser jegébe |
 |
| Osztrák-magyar csízma |
 |
| Osztrák-magyar hószemüveg |
 |
| Az olaszok hószemüvege kezdetlegesebb: réseket vágtak a fémlencsékbe. Az eszkimók mintegy 800 éves technológiája ez. |
"A Nagy Háború lezárását követően a csaták maradványait, az elesett, ám
el nem temetett katonák holttesteit, a fegyvereket, a felszerelési
tárgyakat, a menedékeket évekre-évtizedekre betemette a hó és a jég, a
térség pedig a téli szabadidősportok szerelmeseinek kedvelt helyévé
vált, és az ma is. Az utóbbi időben tapasztalható felmelegedés
következtében azonban egyre több helyen bukkannak napvilágra ismét az
első világháborús emberi és tárgyi maradványok. 2004-ben például három,
az osztrák–magyar hadseregben szolgáló katona holttestére bukkantak. ."
"Maurizio Vicenzi egyik
kutatóútján, amikor a gleccserek állapotát, visszahúzódásuk arányait mérte föl,
3640 méter magasságban, a San Matteo gleccserén egyensúlyozva egyszer csak
fölkiáltott: valami furcsa, torz, szürreálisan szétfolyó alakzatokat pillantott
meg a meredek hegyoldalban. Először a jégárból kibukkant sziklának nézte, de
addig élesítgette a messzelátóját, amíg meg nem látott egy kezet. Óvatosan
megközelítette a furcsa buckát: rongyok és kusza végtagok, egy hágóvassal
felszerel bakancs állt ki talpával az ég felé. Semmibe meredő tekintetek,
kopasz, részben roncsolódott fejek, görcsbe rándult karok lógtak ki a jég alól.
A gleccser egyszerűen lehúzódott a három osztrák–magyar katonáról, láthatóvá
téve egy mindörökké megfejthetetlen tragédiát. Mint Maurizio felidézi:
mindhárman igen fiatal emberek lehettek, 17-18 év körül, egyiküknek nem volt
meg a feje, a másikuké ketté volt szakadva. Fegyvert nem találtak náluk, téli
álcaruhát sem; csak egy gázálarcot, némi telefondrótot meg egy vizes palackot.
Talán orvosok, szanitécek lehettek. Egyenruhájukat megtépte a szél, a jégből
kiálló kézfejet vér borította, a félbeszakadt arcra leírhatatlan szenvedés
merevedett. Egyikük tüdejében a későbbi vizsgálat repeszdarabot fedezett fel.
Maurizio később visszament társaival, és kiásta a halottakat."
 |
| Szögesdrótból eszkábált tábori kereszt |
 |
A jelenkori fotókat Szalay-Berzeviczy Attila készítette. A többi kép, illetve a szövegek nagy része az alábbi helyekről származik:
