2013. november 14., csütörtök

Szövegközi kép 1 

Az utolsó hegycsúcs c. film rendezője Budapestre látogat, és november 23-án délután 17:00 órakor a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) egy vetítéssel egybekötött találkozásra lesz alkalom. A vetítés helyszínén a film kedvezményesen megvásárolható DVD-n, melyet a rendező szívesen dedikál.





2013. november 11., hétfő

Végre itt a Tél!

A Markazit-torony (2603 m)


Szombat éjszaka megérkezett a tél a Magas-Tátrába, legalábbis annak 1800 m feletti régiójába. Délután még kiadós eső fogadott minket, ami estére már havazásba csapott át, s reggelre 20-50 cm-es gyönyörű hótakaró vonta be a tájat. Az erős, olykor viharos szél hatására egyes helyeken combig érő torlaszok képződtek - a téli viszonyokért lelkesedők nagy örömére. A csúcs közelében jeges szakaszok is voltak, így legalább nem hiába vittünk hágóvasat. Reggel kitisztult az idő, aztán lentről újra felkúszott a felhőzet, de szerencsére 2300 méter felett zavartalan volt a kilátás. Csak a széllel kellett megbarátkozni - akinek sikerült, pompás élményben lehetett része.


A Tátra a poprádi síkról - még szinte hómentesen
 
Reggeli csendélet a Téry-házban (2015 m)


A behavazott Téry Ödön- menedékház

Más világ

Útban a mindig szeles Kisnyereg-hágóba (2376 m)

Fotó: Szodorai Regina

2013. november 8., péntek



 
Kollár Lajos és Mécs László, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció-sorozat alapítói erdélyi előadókörútra indulnak november 19–29. között. A 2013 májusában a Kancsendzönga-expedícióban eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciók történetéről fognak vetített képes előadást tartani Erdély és Partium 11 városában, du. 6 órai kezdettel, az alábbi beosztás szerint:
november 19., kedd: Nagyvárad, Ady Endre Líceum díszterme (Moscovei u. 1.);
november 20., szerda: Kolozsvár, Báthory István Líceum díszterme (M. Kogălniceanu/Farkas u. 2.);
november 21., csütörtök: Torda, Jósika Miklós Iskola (B. P. Haşdeu u. 4.);
november
 22., péntek: Brassó, Áprily Lajos Főgimnázium díszterme ( După Ziduri u. 3.);
november 23.,
 szombat: Sepsiszentgyörgy, Babeş-Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozatának aulája (Stadion u. 14.);
november 24., vasárnap: Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium díszterme (M. Eminescu u. 3.)
november
 25., hétfő: Székelyudvarhely, Mozi (Rákóczi Ferenc u. 1.);
november 26., kedd: Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimnázium díszterme (Gyilkostó sugárút 5.);
november 27., szerda: Marosvásárhely, Bolyai Farkas Gimnázium díszterme (Bolyai u. 3.);
november 28., csütörtök: Nagybánya, Teleki Magyar Ház (Minerilor/Thököly u. 5–7.);
november 29., péntek: Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont díszterme (1918. December 1. u. 2.).


Szeretettel várjuk mindazokat, akik jelenlétükkel szeretnének áldozni Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékének.


Megjelent a "Magyarok a világ nyolcezresein"  történetét feldolgozó 2014-es képes falinaptár, melyet előadásainkon is árusítunk majd, ára 2500 Ft vagy 35 lei.
Azon túl, hogy emlékezünk társainkra és expedícióinkra, a bevételt Zsolt árváinak ajánljuk fel.

 

2013. november 2., szombat

Memento mori

"...nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát..."