2013. szeptember 28., szombat

Hegymászók Kegyeleti Emléktúrája - szeptember 29.




Vasárnap déli 12 órakor kerül sor a - Kunos Gábor által szervezett, hagyományos - megemlékezésre,  melyen a magyar hegymászás elmúlt évének áldozataira emlékezünk. 
Ennek zárásaként megkoszorúzzuk dr. Zsigmondy Emil emléktábláját.


A helyszín megközelítése

2013. szeptember 26., csütörtök

Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton - október 19-23.


Aki már átélte a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton bécsi rajtjának felemelő és ugyanakkor megható pillanatait, a kissé már fagyos reggeli készülődést a Práter Stadion rekortán borítású pályáján, a 9 órakor eldördülő rajtpisztoly tekintélyt parancsoló hangját, majd az első pár száz méteren hallható klasszikus Vangelis mű, a „Tűzszekerek” megható, és az 5 napos esemény 317,3 km-éhez testi-lelki erőt adó dallamait, az tudja, milyen érzés október 19-én erőtől duzzadva nekivágni a világon talán egyedülálló módon 3 ország fővárosát (!) érintő országúti futóversenynek. Ha eddig még nem voltál a versenyen, akkor egyénileg (ha jól felkészülsz) vagy csapatban fuss végig, ha csak az általad kiválasztott napi szakaszok valamelyikére vállalkozol, arra is van lehetőség. De indulhatsz kerékpárral, görkorcsolyával is a Bécsi-medence szélkerekekkel tarkított tájain, a Szigetköz természetvédelem alatt álló varázslatos vidékein, a Dunántúli-középhegység északkeleti kaptatóin keresztül Budapestig.

                                                                                                                Forrás: bbu.hu


2013. szeptember 25., szerda

Hó takará el a bérci tetőt II. - Magas-Tátra


A Tar-patak szép őszi díszlettel

A Kis-Tarpataki-völgy már télies hangulatban

A Téry-ház személyzetének szabadidős produktuma

A Vöröstorony-hágó ellenállhatatlanul hívogat

Az eljegesedett sziklákon a láncok mellett a kötélbiztosítás sem ártott 

E két ifjút a házasság eltéphetetlen köteléke kapcsolja egymáshoz - hozzám pedig egy félkötél

Ez a zerge viszont szabad, mint a madár


Fotó: Debreczeni Réka, Bajai Dávid

2013. szeptember 20., péntek

A Grossglockner - kicsit másképp'


"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet."

A 3798 m-es csúcs felpróbálta téli köntösét

A felvétel nem repülőgépről s nem a Himalájában készült

Tél tábornok megnyerte a csatát

A Stüdlhütte (2802 m) komor szürkeségében

Ezt a csöppnyi kis kápolnát 1943-ban kezdte építtetni egy helyi asszony, mialatt odalent egymást kaszabolták a férfiak...

"...Egyszerre a titok-lakat
keleti égről leszakadt,
szívemből édes dal fakadt,
csodák járták az utakat:
mert jött a Magvető, a Férfi..."


Különös lelet: ez a vörösfenyő 2500 éve indult növekedésnek a Glockner oldalában úgy 3000 m-es magasságban. Akkoriban a melegebb éghajlatnak köszönhetően sokkal magasabban húzódott az erdőhatár.
Égre mutató ujj Kalsban - 1366-ban emelték

Csodás látomás odabenn

2013. szeptember 10., kedd


Magas-Tátra-Omladék-völgy-Sárkány-fal  

A mesés Sárkány-fal a Plsek-úttal (fotó: zipi.r-k.pl)

 Az elmúlt hétvégén a címben szereplő helyen jártunk BB-vel, ahol a szép és változatos Plsek-utat (is) másztuk. Nekem 8 éve volt szerencsém ehhez a vonalvezetéshez, s akkor a kalauzom ide vonatkozó falrajzában be is jelöltem a kulcsrész (az alábbi képeken látható) biztosítását jelentő 3 db régi szöget. Most azonban némi bosszúsággal kellet nyugtáznom, hogy már csak 1 db maradt belőlük, az is igen gyalázatos állapotban. Végülis a gyatra szög alatt, valamint középtájon - nem túl kényelmes pozícióban - el lehetett helyezni egy-egy közepes fekvésűnek tekinthető éket, csak némi elszánás kellett hozzá. Az esetleges tanulságok levonásának fejtörését megkönnyítette az a kalapács, amit a nap végeztével a fal aljában találtunk...  

Jelenkori szabadmászó (fotó: www.tatry.nfo.sk)
(A köztesbe - helytelenül - mindkét kötél be van akasztva!)

És neves trepniző mászók ugyanott 1965-ben (fotó: www.alexluczy.ch)







2013. szeptember 5., csütörtök

Tátrai kirándulás
Stílusgyakorlatok a Nagy Morgás alatt

A Fekete-tónál
Magashegyi éden

Kőrengeteg

Törpefenyvesen át  a Nagyszalóki-csúcsra
Cickányravatal - gránit sírkövön


Különös installáció 2200 méteren