Afrika teteje: a Kilimandzsáró (5895 m)

A Tanzánia és Kenya határán ékeskedő hegy megmászásához semmilyen különleges alpinista ismeret nem szükséges, a jó állóképesség viszont nélkülözhetetlen. A túra kb. 2000 m-es magasságból indul, a dzsungelből jól járható ösvényen emelkedünk fölfelé, napról-napra új növényzeti övbe érve. A poggyászunkat teherhordók cipelik, élelmezésünkről szakácsunk gondoskodik. Az éjszakázás csak a Marangu-úton történik menedékházban, az összes többin sátorban, itt konyha- és étkezősátrat is viszünk magunkkal. Az utolsó tábor 4700 m-es magasságban van, innen indul éjfélkor a csúcstámadás, mely a legkeményebb, emberpróbáló része az egész gyaloglásnak. Ezen a szakaszon speciális segítők tartanak velünk, akik támogatják az esetlegesen gyengélkedőket, ugyanakkor biztonságossá teszik a lejövetelt is. Kellemetlen kőgörgetegen, lávahamun kell fölfelé törekedni, míg az ember elnyeri megérdemelt jutalmát: a fenséges napfelkeltét a csúcson, mely minden fáradságért kárpótolja.
Ha meghatározó olvasmányélményeink közé tartozik Hemingway munkássága, sajnos igyekeznünk kell: a tudományos prognózisok szerint ugyanis másfél évtizeden belül elveszíti jégkoronáját a Szavanna Királynője.

Túránkra 2013. január 24. és február 2. között kerítünk sort a Lemosho-útvonalon, mely az egyik legszebb, leglátványosabb út, első harmadában átlagon aluli forgalommal, ugyanakkor megfelelő akklimatizációt, s ezzel jó csúcsesélyt kínál.

A hegy megmászása kiegészíthető 1 vagy több napos szafarival (Manyara, Szerengeti, Ngorongoro), illetve Zanzibár, a fűszersziget fölkeresésével. Igény esetén ezt is megszervezzük.

Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com.

És végezetül egy kis kedvcsináló a Kilimandzsáró megmászásához:

http://www.youtube.com/watch?v=gzSyM6T5hCk&feature=share .

A hegymászás antropológiai, kulturális,történeti  aspektusai vetítéssel egybekötött előadás előadó: Mécs László expedíciós hegymászó 2012. október 29., 18:00 óra, Keszthely Világjáró Klub Filmvetítésekkel egybekötött beszámolók expedíciókról, utazásokról, kalandtúrákról... . Goldmark Károly Művelődési Központ 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.

  Bécs- Pozsony-Budapest Ultramarathon

Náray Balázs, Hüttner Csaba, Mécs László

 

 "A három országon és annak fővárosain, valamint 42 településen átívelő BÉCS- POZSONY- BUDAPEST ULTRAMARATHON (BBU) futóverseny Európában egyedülálló. Az öt napon át zajló ultramaraton a profi hosszútávfutók mellett csapatoknak, baráti társaságoknak, kerékpáros túrázóknak, görkorcsolyázóknak, valamint még a cégek dolgozóinak is kihívást jelent, mivel számukra is teljesíthető résztávokon indulhatnak.

A verseny részét képező helytörténeti kerékpáros túrának kiemelt sportturisztikai jelentősége is van.

A rendezvény hangulata és szellemisége a mozgást helyezi a középpontba, melyen keresztül sokat tudunk tenni az egészséges életmód érdekében, valamint követendő példaként szolgál a felnövekvő a fiatal nemzedékek számára.

Bécsből rajtolva, az egykori Római borút történelmi köveit a jelenben koptatva szeljük át Ausztriát, Pozsony legszebb részét érintve a Duna vonalát követve futunk Szlovákiában, majd a Szigetköz gyönyörű vidékén, a vizek városain keresztül a Vértes mellett elhaladva, a budai hegyeken át érünk célba Budapesten." (bbu.hu)

A 320 km-es futóesemény derékhadát adó 4+1 fős váltók versenyében a Vágtázó VT Logisztikusok (Farkas Katalin, Garai Valéria, Lindenmayer János, Mécs László, Náray Balázs - Rakovits Viktor, masszőr; Hüttner Csaba, kerékpáros kísérő) csapata a zárónap félmaratonján a 3. helyet szerezte meg, ezzel a csapatversenyben az abszolút  4. helyen végzett.

 

Tornatermi kondicionáló edzés

Folytatódik hagyományos téli kondicionáló tornatermi edzéssorozatunk a Naphegyen. Edzéseinken igyekszünk minden izomcsoportot megmozgatni változatos, olykor játékos elemekkel, sok dinamikus kardiovaszkuláris betéttel. Azért a húzódzkodások, felülések, fekvőtámaszok is jelentős szerepet kapnak, és beiktatunk néhány "mászóspecifikus" gyakorlatot is. Figyelmet fordítunk a bemelegítésre és a nyújtásra is. Az egyes edzéselemek testre szabásával, a nehézség, mód, intenzitás, ismétlésszám megválasztásával igyekszünk minden résztvevőnek lehetőséget teremteni ahhoz, hogy saját magához képest fejlődhessék. Edzéseinken különböző adottságú, felkészültségű, aktuális kondíciójú egyének vesznek részt.

Az edzést tartja: Mécs László (OKJ-s sportedző hegymászás sportágban).

Szerdánként 18.30-tól 20.00 óráig gyűrjük magunkat, az első alkalom december 3-án, az (idei) utolsó december 17-én lesz. 2015-ben január 7-től folytatjuk.
Ára alkalmanként 1000 Ft.

Helyszín: 1016 Bp., Lisznyai utca 40-42.

Megközelítés: 112, 8, 178A, 178, 239-es buszokkal, vagy öt perc séta a Tabánból felfelé.
Öltöző, zuhanyozási lehetőség van.

Jelentkezés, bővebb információ: Mécs Lászlónál (mecsmaszo@gmail.com)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

"Az utolsó hegycsúcs (La última cima) címû film egy spanyol katolikus pap, Pablo Domínguez életét mutatja be, aki 2009-ben hegymászóbalesetben halt meg. A filmben megszólalnak családtagjai, barátai, tanárai, tanítványai, akik Pablóval kapcsolatos személyes élményeiket mesélik el, és megtudhatjuk róla, hogy olyan humoros, élettel teli személyiség volt, aki megtalálta a hangot gyerekekkel, fiatalokkal, idõsebbekkel,, hívõkkel és ateistákkal egyaránt.
A film rövid interjúk formájában felvillantja az utca emberének véleményét is olyan ma divatos elõítéletekkel teli témákkal kapcsolatban, mint például a papság, egyház, cölibátus, gazdagság és az imádság.
Az alkotás nem ragad le Pablo személyénél, hanem a szereplõk és az õ megnyilatkozásait bemutatva egyfajta képet kapunk arról is, hogy mi a boldogság, lehet-e boldog, aki szenved, van-e teljes élet, mi a halál... És mindezt megragadó képekkel, zenével, spanyolos lendülettel tárják elénk az alkotók."

                                                                                            (forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Hegymászók Kegyeleti Emléktúrája

Horváth Tibi

Szeptember 30-án a pilisi Vaskapu-sziklánál  a hagyományos - Kunos Gábor által szervezett -  eseményen emlékeztünk meg Horváth Tiborról, akit tavasszal veszítettünk el az Annapurnán. Az alaptáborból hozott imazászlóval kiegészített koszorút helyeztünk el Zsigmondy Emil emléktáblájánál.

Mécs László és Kunos Gábor

Szezonzáró vezetett túra a Grossglocknerre (3798 m)

 

Az impozáns nagy harang - balról emelkedik a Stüdlgrat

Nyugati szomszédunk legmagasabb csúcsa szabályos, merész formájával már messziről hívogatóan ragadja meg tekintetünket. A tetejére vezető út a festőien szép, zöldellő völgyből indul, majd a kopár kövek, később pedig a fehér jégár világán át visz fel a sziklás csúcsrégióba, ahol már nemcsak állóképességünkre, hanem ügyességünkre is szükség van. A Glockner már vérbeli magashegy, mégis valamiképp' emberléptékű, kedvező elegye az elemek nehéz és fenséges voltának. A csúcstámadás 2800 méteres magasságból történik, így a ritka levegő nem szokott különösebben gondot okozni a mászóknak. A túra főként gyaloglós, a csúcs környéke azért némi sziklamászással is megajándékoz bennünket (szerencsére). A túra időpontja: október 6-7. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com .

 A Kleinglockner a főcsúcsról nézve (fotók: Szalay-Berzeviczy Attila)

A Grossglockner csúcsára számos szép út vezet, talán az egyik legszebb a Stüdlgrat.
A 600 méteres szintkülönbségű, kitett gerincen való feljutás folyamatos sziklamászást jelent a III-IV-es fokozatban. A kőzet többnyire kiváló minőségű, a látvány pazar, a mozgás felemelő.
Egészen más érzés ezen az úton felérni a csúcsra. A túra időpontja: október 7-8. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com .

A pompás és kitett Stüdl-gerinc (fotó: dr. Silbermann)

Lavinabaleset a Manaszlun

A jelentések szerint vasárnap hatalmas lavina temette maga alá a 8156 m magas Manaszlu (Himalája, Nepál) normálútjának 3-as táborát (6200 m). Mintegy 30 hegymászó került a hótömeg alá. Himalájai viszonyok között szokatlanul jól szervezett mentés keretében - 3 helikopteres cég közreműködésével - 10 berepüléssel 18 személyt mentettek le a hegyoldalból. Sajnos ennek ellenére 11-en (közülük 7 francia) vesztették életüket (a különböző források eltérő számokat közölnek) a balesetben.

 A lavinamező

A Manaszlu időjárása - az Annapurnához hasonlóan - igen csapadékos, emiatt a hegyoldalakon óriási hótömegek alakulnak ki újra meg újra, mely gyakori lavinaképződéshez vezet. 1972-ben 15 hegymászó életét követelte egy lavinabaleset.

A helikopteres mentésre várva 

Forrás: explorersweb

Mont Blanc - Húsz év múlva

A Monte Rosa-csoportban szerzett téli élmények után rögvest a Monte Bianco felé vettük az irányt - bízva a kedvező időjárás-előrejelzésben. Attilát és Gyurit kitettük Milánóban a reptéren, majd Les Houches-ba kocsikáztunk Péterrel, ahol már vártak ránk új mászótársaink: a Kínából nemrég hazatért István, illetve a Monterosahüttéből Balázs és Tamás (ők át szándékoztak kelni hozzánk a Gnifetti-házba, ám e tervüket az időjárás és a hóviszonyok meghiúsították). Gyors felvonózás, és fogaskerekűzés a Mont Lachat nyergéig (2077 m), majd jöhetett az 1100 m szintkülönbség legyűrése gyalogosan a menedékházig. Az időjárás kellemesnek bizonyult, s a szokásos találkozás sem maradt el a szelíd kőszáli kecskékkel.

 

Ő le, mi föl...

A Tete Rousse-ból megcsodáltuk a naplementét, majd elvackolódtunk az étteremben (már hetekkel korábban sem lehetett szállást foglalni), ki az asztalon, ki alatta...

 Ő le, mi föl (az asztalra)...

Éjjel 1 órakor már reggelihez készülődött az első turnus, így a felszabaduló ágyakban némi nyugalomra lelhettünk. Én az Annapurna nevű hálóterembe kvártélyoztam be magam Tamással (e házban a szobák 8000 m-es hegyekről vannak elnevezve), megszakítva a több éves hagyományt: 2010-ben a Cso Oju-szobába utalt a házgondnok, 2011-ben pedig az Annapurnába, mindkét esetben utána a névadó hegyre irányuló expedíción vettem részt.

Másnap még árnyékban kereszteztük a hírhedt Grand Couloir-t, mely megnyugtatóan csendesnek mutatkozott. Lefelé menetben sajnos már aktivizálódott, szórta a köveket, mint az egri várvédők, és szemtanúi is voltunk egy helikopteres mentésnek (egyébként a tavalyihoz hasonlóan - a rendkívüli melegnek köszönhetően - idén augusztus 20. táján is óriási omlások okoztak halálos baleseteket a sziklafolyosóban).

 

Háborús övezet - ezúttal még tűzszünetben

Izgatottan vártam, hogy megérkezzünk a 600 m-es sziklafal tetejére, ugyanis már az új Gouter-menedékházba foglaltam szállást, mely egy ultramodern holdbázis földi mása, de sajnos még nem nyitott meg (egyesek gépészeti és statikai! problémákat emlegettek).

 

Földi holdbázis

Negyed 5-kor szokatlanul enyhe időben és erős holdfénynél vágtunk neki az utolsó 1000 m szintemelkedésnek.

 

Fototaxis

Általában a  Dôme du Goûter nyergében igen hideggé válnak a körülmények, ezúttal ez is elmaradt, s a szokásoshoz képest két réteggel kevesebb ruhában folytattam a csúcsig.

 

Hajnali részegség

Csapatunk töretlenül haladt fölfelé, Péteren, Balázson és Tamáson látszottak az előakklimatizáció jótékony hatásai, István pedig - titkos tartalékokat mozgósítva - fölvette a kesztyűt a fiatalokkal... Alig 4 óra kellet hozzá, hogy a csúcson állhassunk. Az időjárás pedig kivételesen kegyes volt hozzánk.

 Móricz Péter, Mécs László, Antal István a Mont Blanc csúcsán

 Hegedűs Tamás és Tüdős Balázs

Tamás sajátos stílusában előhozakodott Vajda János klasszikusával, emlékezetembe idézve, hogy éppen 20 éve érettségiztünk mindketten a pesti piaristáknál - akkoriban nem gondoltuk, hogy ez lesz húsz év múlva. Aztán az is eszembe jutott, hogy Straub József vezetésével éppen 20 évvel ezelőtt jártam első ízben a Mont Blanc-on, s persze, fogalmam se lehetett, hogy mi lesz majd velem...

 

Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...

A fényképeket Hegedűs Tamás készítette, kivéve a legalsót, melyet Andrea Perino.

Monte Rosa - gyerünk a hóba!

Szeptember 1-én az ősz - tudván, mi a dolga - erős lehűléssel és jelentős mennyiségű csapadékkal érkezett. Mi pedig akkor indultunk útnak, hogy - jó előre eltervezett túránkon - a Rózsa-hegycsoport barátságos 4000-eseiből szemezgessünk kedvünkre. De, hát: "Ember tervez, Isten végez." Már a rifugio megközelítése is valódi téli kalandnak bizonyult, térdig - néhol combig - érő szűz hó taposásával, fagyos időjárással. A menedékházban családias hangulat fogadott, a személyzet és a vendégek száma közötti különbség nem tűnt szignifikánsnak - ebből mindig helytálló következtetést lehet levonni az aktuális viszonyokról s az elkövetkezendő 1-2 nap időjárásáról.

Amikor a ház feletti hasadékos, erősen behavazott gleccsert fürkésztem, láttam, hogy nem vezet rajta nyom, s tudtam, hogy sok hasadékot elfedett az új hó. Eszembe ötlött az is, hogy Balázs barátom egy zord január 1-jei napon éppen ehelyütt szenvedett gerincsérülést egy hasadékba zuhanás eredményeképpen. Nem árt, tehát, az óvatosság. Másnap reggel senkinek nem akaródzik elsőnek elindulni a jégáron, úgyhogy miénk az útvonalválasztás és a hótaposás feladata. Nyári körülmények között nem mindig szoktunk kötelet használni ezen a szakaszon, de ezúttal bölcsebbnek tűnt a kötélbe kötözködés.

Péter hamarosan ki is próbálta, működik-e a rendszer a hasadékba esés vonatkozásában.

Nem sokkal utánunk jó páran elindultak: 6-7 ember a Gnifetti- és vagy 20 mászó a Mantova-menedékházból. Az időjárás nem volt optimális: a szél időnként viharossá fokozódott, enyhén havazott, a látótávolság pedig olykor csak pár méterre csökkent. Rajtunk kívül mindenki visszafordult, s én is folyamatosan mérlegeltem ennek gondolatát, hiszen valós veszélynek tűnt, hogy a szél befújja nyomainkat, s bajossá válhat visszatalálni a házba. Aztán már annyira közel jutottunk a csúcshoz, hogy a dühöngő hófúvás, a minimális látótávolság, s a csapat fáradása sem akadályozhatta meg, hogy elérjük azt a 4215 m magas pontot, melyet egykoron Piramide Vincent névre kereszteletek el.

Móricz Péter, Jaksity György, Mécs László és a fotós, Szalay-Berzeviczy Attila a Piramide Vincent (4215 m) csúcsán

Péter újfent tanúbizonyságot tett kíváncsi természetéről - vajon működik-e a kötélbiztosítás - azzal, hogy a csúcsöröm közepette egyszer csak gyors távozásba fogott a leszakadó hópárkánnyal.

Talán még valami szolidabb szitokféle is kiszűrődött a fogaim között miközben hanyatt vetetem magam az ellenkező irányban, s megvetettem a lábam a hóban. Némi derültségre adott okot, hogy ezt Attila észre sem vette, s vagy egy perccel később - miközben hozzá is eljutott a hír, hogy a csúcson állunk - megpróbálta megismételni a mutatványt, de erre ő már nem kapott lehetőséget.

Másnap valamivel jobb időben felkapaszkodtunk a Balmenhorn (4167 m) kicsiny csúcsára, ahol a hatalmas Krisztus vigyázta lépteinket.

A közeli Corno Nero (4322 m) csúcsát is megközelítettük, de a mostoha időjárás közepette (s volt némi deszkalavina-veszély is) aztán nem erőltettük tovább.

Rosa zord, ám így is szépséges, mindazonáltal izgalmasabb arcát mutatta nekünk,  a férfiúi erények csillogtatására nagyobb teret adva valamennyiünknek.

A fényképeket Szalay-Berzeviczy Attila készítette.

Két halálnem - két kor - két megítélés?

"Hegymászóbalesetben meghalt  a sportág 75 éves legendája, a tiroli Sepp Mayerl, aki minden idők tán legsikeresebb hegymászójának, Reinhold Messnernek volt a mestere.

A férfi a Lienzi Dolomitokban eddig tisztázatlan okokból lezuhant az Adlerwand északi faláról és halálos sérüléseket szenvedett, már hiába próbálták újraéleszteni. Holttestét helikopterrel vitték le a hegyről. Sepp Mayerl az 1970-es években elsőként mászta meg a Lhoce egyik "mellékcsúcsát", a 8386 méter magas Lhoce Shart.

A sportember 1937. április 14-én született Kelet-Tirolban. Az olasz Reinhold Messner, aki a világon elsőként mászta meg a földkerekség mind a 14 nyolcezer méter feletti hegycsúcsát, rendszeresen mestereként emlegette Mayerlt." ( MTI - 2012. VIII. 28.)

vs.

 

Azon túl, hogy Sepp Mayerl (és Artner Tivadar) emléke előtt tisztelegni szerettem volna, azért "ragadtam tollat", hogy megosszam azt a villanásszerűen belém hasító gondolatot, melyet a 75 éves - egy új csúcskereszt felszentelésére igyekvő - osztrák hegymászó mászóbalesetéről szóló tudósítás olvasásakor realizáltam: a hegymászó-balesetek általában erejük teljében lévő, életpályájuk zenitje előtt álló fiatalemberekkel történnek, melyek - természetesen - sajnálkozást váltanak ki szakmai körökben is, a laikusok pedig rosszallóan csóválják fejüket: miért kellet ilyen veszélyes tevékenységet folytatni...?!

No de 75 évesen?! Jelenleg Magyarországon alig haladja meg a 70 évet a férfiak várható élettartama, tehát az is komoly teljesítmény, hogy valaki egyáltalán életben van... Sokan betegségekkel, súlyos mozgásszervi problémákkal küszködnek, testileg-lelkileg megnyomorodva cipelik az élet terheit.

S ez az ember - életének utolsó mozzanataként -  egy sziklafalon mászik fölfelé, egy kereszt felszentelésére...

A 131 évvel ezelőtti gyászjelentést a "civil világ" kontrasztjaként közlöm, de önmagában sem érdektelen.

Nekem több más gondolatom is támadt a fenti hír kapcsán (pl. mely életkorban s milyen körülmények között ildomos elhagyni az árnyékvilágot) , melyek közlésére már csak idő hiányában sincs mód. Ezeket az olvasó elméjére hagynám.

Vezetett túra a Mont Blanc-ra (4807 m)

 

 A Fehér Hegy nemcsak az Alpok "Moby Dick"-je, de az öreg kontinens legmagasabb csúcsának is tekinthető (a szívemhez közelebb álló geográfiai szemlélet szerint). Magassága már valóban tekintélyt parancsoló: csúcsán csupán feleannyi oxigénhez juthatunk egy belégzésre, mint idehaza a Duna partján. A túrához jó állóképesség szükséges, valamint ajánlott némi hegyi tapasztalat 4000 m környékén (pl. Grossvenediger, Grossglockner).

A túra időpontja szeptember 5-10. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés: mecsmaszo@gmail.com.