Születésnapi Glocknerezés

Július 8-án a Grossglockner szép gerincére, a Stüdlgratra indultunk Anikóval,  Öreg Nándival és Tamással. Az előrejelzés nem teljesen vált be, és már reggel köd, eső és erős szél rontotta a közérzetünket. Az első 2 kötélhossz után a társaság végül is ügy döntött, ilyen körülmények között inkább ne folytassuk az utat, így hát, a normálúton vigasztalódtunk.

Persze, a Glockner megmászása minden alkalommal, mindenféle időjárási viszonyok közepette, bármely úton igazi élmény, kiváltképp, ha nincsenek mások a csúcson, amiként az most is megadatott nekünk.

Másnap reggel aztán Öreg Nándi a maga által felcipelt dobozos sörét felém nyújtva emlékeztetett rá, hogy újabb születésnap köszöntött rám a hegyekben (ezt követően fátyolos tekintettel felidéztem kis csapatunknak Karakorum-beli születésnapjaim emlékét), majd elindultunk lefelé, hogy átruccanjunk még a Lienzi-Dolomitokba valamilyen szép megmozdulásra.

A Lucknerhütte alatti játszótérnél megálltam, hogy - már szokásossá vált rituáléként - végigegyensúlyozzam a két szikla közé kifeszített hevederen, majd azt találtam mondani, hogy addig nem megyünk tovább, míg valamennyiünk végig nem megy rajta (nem sokkal később ezt arra enyhítettem/szigorítottam, hogy addig nincs sörfogyasztás).

Egy 2013-as kép illusztrációként

Öreg Nándi azért csak hordta a söröket, míg a próbálkozások folytak. Aztán egyszer csak furcsa öltözetű emberek érkeztek odalentről furcsa poggyásszal a hátukon. Le merném fogadni, hogy abban egy tuba van! - mondtam, és nem a sör beszélt belőlem. Aztán, ahogy térültünk-fordultunk, azt vettük észre, hogy egy komplett sramli zenekar sorakozott fel a Hütte teraszán. A vígan áradó zenebona minket is magába szippantott, s Öreg Nándi (áldassék a neve!) eztán a söröket a teraszra hordta.
Egy kitűnő ebédet is elköltöttünk a zenehallgatás közben, s a zenekar egyszer csak nyilvánosan gratulált nekem (nyilván valaki elintézte...).

 

A délután folyamán aztán még - 900 métert emelkedve - felkapaszkodtunk a Kerschbaumeralm Hüttéhez, ahol a gondnokasszony emlékezett rám tavalyról (fölfutottam a házhoz egy pár otthagyott cipőért). Valahogy itt is szóbakerült a születésnapom, de nem akarta elhinni, hogy éppen aznap van, ragaszkodott hozzá, hogy dokumentummal igazoljam az állítást. Amikor ez megtörtént, beszaladt a konyhába, majd egy tálca snapsszal és egy gyertyával tért vissza - igazán kedves volt tőle, bár aztán közölte, hogy ő ugyan fél nyolcnál előbb nem ad reggelit másnap, mert fáradt. 

Este még szép kis terveket kovácsoltunk másnapra, de hajnalban masszív egy vihar kerekedett, és reggelre sem javult az idő. A délelőtt folyamán azért egy szép klettersteiggel búcsúztunk a hegyektől - persze csak egy rövid időre.