2014. március 21., péntek



Téli magashegyi tanfolyam a Magas-Tátrában

A Téry Ödön építtette menedékház 2015 méteren napjainkban

Március elején a hegyekben téli viszonyok közepette való mozgáshoz szükséges alapismeretek elsajátítására szolgáló téli tanfolyamot tartottam a Magas-Tátra egyik legszebb helyén: a Kis-Tarpataki-völgy végében megbújó Öt-tavi katlanban és környékén. Oktatótársam Borosnyay Balázs volt, akivel csaknem 22 éve találkoztam először a bükki sziklákon, és azóta számos időt töltöttünk együtt edzéssel, mászással és oktatással. 7-en 3 és fél napot tudtak szánni a tanulásra,  4-en pedig hosszabban mélyültek el a téli hegymászás rejtelmeiben. Az enyhe és csapadékszegény tél a Tátrában is éreztette hatását: 1500 m alatt - a déli oldalon - szinte nem is volt hó. Szerencsére 2000 m fölött - még ha a szokásosnál jóval kevesebb is, de - volt elegendő. Még a sítúrázásra is kiváló lehetőség nyílt, különösen a nap által nem ért hófelszíneken. Végig tiszta, napsütéses időben volt részünk - már-már túlságosan is meleg volt olykor, de az okításhoz-okuláshoz ideális. Minden nap végén tettünk egy kisebb-nagyobb túrát, hogy az elméletet átültessük a gyakorlatba: a  Fecske-torony tövébe 2-szer is, a Vöröstorony-hágóba, a Hó-csúcs aljába, végül pedig a Zöldtavi-csúcsra. Esténként előadások, illetve csomózási szakkör kötötte le a csoport figyelmét. Ismét igazán tartalmas és felemelő időt tölthettünk e varázslatos tájon.



És 120 évvel ezelőtt


Útban a menedékház felé - 1500 m-es magasságban tavaszias volt a hangulat
Később már javultak a viszonyok
2000 méter fölött már akadt hó bőven
Lavinatúlélési gyakorlat: a hírhedt betemetés
Hófalmászás alakzatban
A jégcsákányárokstand tesztelése
A lenyugvó nap arany fénye: ideje visszafordulni
A hasadékba zuhanó társ megtartása komoly feladat
A kihúzása éppúgy
Titkos sziklahasadék
Néhol jeges horhosban a Zöldtavi-csúcs felé
A hóbarlang védelmez a széltől, a hidegtől, a lavinától - és jókedvre is derít


Fotó: Kézsmárki Ágnes, Korpos Gergely, Mécs László, Vásárhelyi Szilárd

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése